a holtnak álma

Ahogy a Nap fénye húz el

lassan, komótosan a hegyek felett

Mint anya, ki gyerekét elveszve hitte egykor,

Szerelem ittasan beteljesedek.

Ott, hol a folyó szeli ketté a hegyeket

Medre alján örvények örvénylenek

Örvénylenek a lila fellegek is

Sodorja akár a víz, a mederbe le .

Holt égboltja holt csillagoknak

Várja, hátha feltámad holnap

Holnap, mely nap sosem jön el

annak, kinek teste-lelke holt ma..

Kopár az a messzi puszta

A holtak mégis vágynak e útra

Melyen múltjuk haladt

Vissza a halálba, csak még egyszer, újra..

Mire leáldoz a Nap utolsó sugara

s az eget a sok holt csillag uralja

A folyó meder életre kél

Mintha felszínén egy szitakötő suhanna.

Mert a halottnak is lehet álma,

Mely az égbe emel s mikor az valóra válna

Már nem kell neki mi földi s jó

Visszamenekülne a pusztaságba....