Tegnap este még megnéztem a Vanilla sky végét is anyáékkal. Majd, mivel korán volt még elkezdtem nézegetni, milyen filmeket töltöttem le mostanság.
S a Chloé-t választottam. Bár már nem emlékeztem miről is szól, de úgy éreztem ideális lesz borongós időhöz, ágyban filmezéshez.
A film arról szól, hogy adott egy idilli környezetben élő házaspár, akik, mint a legtöbben egy idő után eltávolodnak.
A feleség mindezt annak tudja be, hogy férje megcsalja őt s mindenképpen bizonyítékokra van szüksége.
Egy este megismerkedik Cloé-val és felbérli őt, hogy csábítsa el a férjét, hogy rájöjjön, valóban félrelép e.
A lány minden egyes lépéséről beszámol a feleségnek, ő meg többet és többet fizet a lánynak, hiszen úgy érzi ezzel is közelebb kerülhet a férjéhez.
A történetről nem szabad többet elárulni, hiszen óriási fordulatok vannak benne.
Gyanútlanul kezdtem el nézni a filmet, nem gondoltam, hogy thriller lesz belőle.
S számomra is csupán 1 óra 15 percnél esett le, hogy mi is fog történni. Zseniális, én mondom zseniális.
Az egész történetet inni lehet. Olyan kedves. Közel enged, mégse hagy látni minden egyes részletet.
Imdb-s pontozása 6.8 én ezt felkerekíteném 7/10-re.
Eredetileg 8 és 9 között vaciáltam, de a vége határozottan nem tetszett.
Ennek ellenére ajánlom mindenkinek.
A szereplőosztás is remek: Julianne Moore a feleség, Liam Neeson a férj, Chloé szerepében pedig Amanda Seyfried (tulajdonképpen pont ő miatta töltöttem le a filmet, zseniális színésznő szerintem).

trailer.
No hay comentarios:
Publicar un comentario