Az utóbbi hónapok, sőt, talán az utóbbi 2-3 év alatt alig volt alkalmam írni. Mondhatni teljesen eltávolodtam az írástól, az irodalomtól.
És ez nem helyén való.
Elkezdtem többet adni kifele, mint befele.
És egy ideig ez jó, nagyon jó. Mert van, hogy minden mást ki kell zárnunk, ha az élet némely terén sikereket akarunk elérni, vagy így- vagy úgy.
Én szépen, lépésenként kezdtem.
De aztán, talán a nagy eltávolodásom hatására, a teljesítményem is odalett, mondhatni. Hiszen bizonyos szinten elvesztettem a kapcsolatot a bensőmmel. Elkezdtem nem odafigyelni a halk szavaira, a suttogásra, a sugallatokra.
Helyette inkább kikapcsoltam az elmémet az ilyen jellegű dolgokra.
Elkezdtem a MA- nak élni.
Amivel tulajdonképpen nem is lenne baj. De valahogy most úgy érzem, elveszett az összhang.
Azt éreztem, hogy erősödök és találok rá egyre inkább a saját hangomra.
De ma már be kell vallanom, ez egy kierőltetett magatartás és annak következménye volt csupán.
Azt nem tudnám megmondani, mi volt az az első mozzanat, ami felébresztett.
De olyan volt, akár egy jéghideg zuhany.
Nagyon hirtelen jött és feleszméltem.
Nekem szükségem van arra, hogy írhassak, hogy olvassak, hogy a művészetekbe bújhassak. Hogy belebújjak egy festménybe, hogy Margarita vagy akár Édes Anna szemeivel lássam a világot, a világom.
Rájöttem, hogy kell az a napi 1-2 óra magamnak, magamért.
Ma is , mikor a vonaton ültem, csak úgy hirtelen jött egy sugallat. Írni kellene, esetleg egy novellát vagy valami ilyesmit. Az utazásról.
Egy fiú ihletett meg, be kell vallanom.
Egy négyes ülést birtokolt egyedül. Csak kopott kék utazótáskája volt társa, meg az az igencsak ponyvának tűnő regény, amibe úgy bele volt mélyedve, hogy öröm volt az embernek ránézni.
A majd kétórás út alatt szinte fel sem pillantott, még akkor sem mikor egy újabb darab zöld gumi békáért nyúlt, amit én is annyira szeretek.
Hát, ilyenekről kellene írni.
Írni kell, muszáj, hogy kiírhassam a lelkem magamból, mielőtt elhalványodna minden egyes szó és gondolat.
Színeket, fényeket kellene megragadni és valósággá tenni.

No hay comentarios:
Publicar un comentario