nékem csak budapest kell

Most, hogy már meg kellett írnom egy 10 oldalas gyakorlati beszámolót a munkáról, ideje a másik oldalról is megközelítenem a dolgokat.

Igazából elég nehéz lenne összefoglalnom ezt a 2,5 hónapot, amit Pesten töltöttem, életemben először, mint pesti lakos. A környék, ahol laktunk, csodálatos. Érezte az ember, hogy akár teljesen le is lassulhat, de a város pörgése attól még nem áll meg körülötte.
A központban lakásnak rengeteg előnye van. Tényleg minden egy köpésre volt tőlünk.
A ház a szív utca sarkán volt - "nézd, hogy mozdul a lélek, szív utcában élek" //szóda -.

Szerettem azt érezni, hogy a világ közepén vagyok, mégis, bármikor, ha kedvem támadt, elbújhattam, elmenekülhettem a külvilág nagy zaja elől.
Vagy gyújtottunk egy vizipipát és hallgattuk a Quimby vagy a Pál utcai Fiúk dalokat.
Ez egy ilyen nyár volt, de nem is csak volt, mert még mindig tart. Ez egy quimbyvel és a puf-al megtűzdelt nyár most, amit egyáltalán nem bánok.

Jól esett meginni egy üveg bort a lányokkal, vagy egy hűsítő sopronit, mikor már 30-35 fokok voltak esténként is.

Hiányozni fognak a lányok és a közös esték, a szoba és az egész lakás hangulata, az Andrássy útra nyíló erkély, a zene dübörgése, a koncertek, a spontaneitás, még a munkába menet az arcunkra rakódott szenvedés, azok a bús ábrázatok mindig megnevettettek. Már álmomban is azt éreztem, hogy nem akarok dolgozni menni és ez végigkísért a munka utolsó percéig. Onnan a hazamenetel is sokszor kínkeserves volt.

Persze most ezeket erősen eltúlzom. Csupán azt akarom érzékeltetni, hogy mi nem dolgozni mentünk Pestre, hanem szórakozni.
És Pest meg is adta nekünk, amit kértünk.
De hát az élet nem állt meg itt, bár nincs Győrben minden sarkon éjjel-nappali és gyros 550-ért, de még azért nyár van!