idegenvezetés

Állítólag ez volt az álmom, már egészen kicsi korom óta, legalábbis anya szerint.
Valami nekem is rémlik azért, mikor kérdezgették már az általános iskolában is, hogy hát te meg mi leszel? Idegenvezető, vágtam rá habozás nélkül. Pedig fogalmam sem volt róla mi fán terem.
Csak hallottam ahogy anya mondogatja mindig, ha tehettem volna, idegenvezetőnek megyek.

És tényleg, mennyivel több mindenhez lehet kezdeni így, idegenvezetőként magával a nyelvvel, mint például tanárként.
Mennyi minden rejlik benne, már csak maga a kultúra is és annak részelemei.
Ez az összetettség az, ami nagyon vonzó a számomra.

Idegenvezető, a szó maga is bámulatos, mert benne érzem önmagamat is. Úgy képzelem el, hogy az idegenvezető tulajdonképpen egy egész életen át kutatja magát az idegen helyekkel, városokkal és műemlékekkel együtt.
Mintha csak azért menne el újra a Sagrada Familiához, mert úgy érzi egy része ott maradt valahol a pálmafák árnyékában.

Most jött el az ideje, hogy rászánjam magam és jelentkeztem idegenvezető tanfolyamra.
Amitől azt kell, hogy mondjam, sok mindent várok.
Voltaképpen választ keresek. A kérdés pedig önmagam vagyok.
Ez a tanfolyam s az általa megszerzett szakma nem más lesz, mint önigazolás.

Az út során végig önmagamat fogom keresni, és talán már oly sok fölöslegesen lefutott kör után, jó helyen.

Egyébként ez félelmetes, nem tudom miért. Ismerős közeg, ismerős tanár, sőt a tananyag is ismerős, de én mégis rettegek.
Az egész óra alatt olyan szintű gyomorgörccsel küzdök, amilyet eddig el nem tudtam volna képzelni.
Miért félek ennyire?
Ennyire, hogy még a hangom is el-el hal egy-egy mondatom végén?

Pedig ezt tényleg akarom, ezt nagyon akarom!
Ahogy haladok előbbre az életemben, azt veszem észre, hogy egyre nagyobb akadályokat állítok magam elé s ezeket sokszor nem is tudom átugrani.
Fizikai képtelenségnek tartok láthatatlan láncokat.

Pedig lassan eljön az ideje a feleszmélésnek. Remélhetőleg a tanfolyam által.
Azáltal, hogy a bennem rejtőző tudást átadhatom másoknak, bízom benne, hogy képes leszek megnyílni, képes leszek levetkőzni a gátlásokat.
A gátlásokat, amik évek óta csak növekednek bennem s amit az EPONA nemhogy megkönnyített volna, hanem plusz gátlásokkal ajándékozott meg.

Igen, szeretnék végre úgy mozogni ismeretlen társaságokban is, hogy nem szorul görcsbe a gyomrom. Szeretnék úgy kiállni emberek közé, hogy a tudásom magabiztosságot adjon, s ne halkan hebegjek-habogjak.

Ha az idegenvezetés nem segít, akkor semmi. Ebben teljesen biztos vagyok!
Szeretnék végre bizonyítani, nemcsak önmagamnak, hanem azoknak, akik tudják a gyengeségeim. Azt akarom, hogy lássák velem együtt, hogyan kerekedek felül!