martes, 14 de diciembre de 2010

2010 zenéi

Most rám jött a lista csinálhatnék.
És a blogbejegyzések is gyűlnek, de nem baj. Úgyis vissza kell térni az íráshoz.

Ma listát írok a kedvenc zenéimről ebben az évben.
A sorrend nem feltétlenül számít.

1. Amparanoia-Somos el viento (ez az a szám, amit az utóbbi 7-8 hónapban naponta legalább egyszer meghallgattam és ezt éneklem minden este a zuhany alatt, meg az utcán, ha épp nem szól a fülemben a zene)
2. Cseh Tamás/Kistehén Melankó-Budapest (ez nyár óta, pontosabban a Balaton óta napi szinten megy, talán még jobban elmondja, mint jelent a magyar főváros, mint a paso Budapestje, bár az is kiváló)
3. Nemjuci-Winning wars (mióta ősz elején voltunk a klipforgatáson, durvamód rákattantam erre a zenére is)
4. Coldplay-Christmas lights (ami azért fontos, mert ezennel ez lett a kedvenc karácsonyi dalom, de úgyis fogalmazhatnék, hogy az egyetlen karácsonyi dal, amit szeretek)
5. Radiohead-Creep (régebben nekem a Radiohead egyenlő volt a Fake plastic trees-el, de ma már egyértelmű, hogy ha Radiohead, akkor csakis a Creep)
6. Kardos Horváth János-Földlakó (erre nem tudok mit mondani, szeretem a Janit és azt is, amit csinál, és ahogyan csinálja. És örökké emlékezetes marad 2010. július 16-a, mikor eljöttünk az Eponától és a Gödör előtt ültünk sörözgetve, és Janó egy szál gitárral énekelt)
7. Ya lo tengo-Our little corner of the world (Ezt pedig azért, mert ebben az évben vált különösen jelentőssé számomra a Gilmore Girls, és eddig vagy nem tudtam példaképet megnevezni vagy hülyeségeket beszéltem, de most már tudom, hogy a Rory az számomra. Ezt érti aki érti)
8. Kiscsillag-Sirály (Boldogsággal tölt el a tudat, hogy Lovasi nem szeretné teljes mértékben eltemetni a Kispált, ez a szám is azt bizonyítja)
9. Pál utcai fiúk-Utolsó év (Kétségtelen, hogy az utolsó év ennek az évnek a zenéje, hiszen nemsoká államvizsga, még így megkésve is. Aztán ugrunk bele a mélybe, "get my feet wet")
10. Quimby-Cuba lunatica (Mert ebben a zenében találkozik a latinos, dél amerikai zene a magyar alternatív rockkal és tökéletes)

Mindezt persze a teljesség igénye nélkül.

No hay comentarios:

Publicar un comentario