most olyan könnyű minden

Már nincsen semmi dolgom csupán felkészülni az 5 nap múlva esedékes indulásomra.
Ha minden jól megy és nem késem le a csatlakozást Mallorcán, már Santiagóban leszek ilyenkor.
Most úgy érzem nincsen semmi dolgom. És ez nagyon jó érzés. Teljesen könnyűnek érzem magam, szinte csak lebegek. Tudom, hogy nincsen semmi probléma.
Ma voltam utoljára a kórházban, kiszedték az összes varratot, ami eléggé fájt ugyan, de a tudat, hogy az utolsó kín volt, megnyugtató.
Pakolni már nem sok mindent kell, a ruhákat elraktam és 18 kilónál tartok, azaz még fér oda is, meg a kézipoggyászba is. Na hát, ezt mondjuk nem tudtam, hogy ilyen egyszerű lesz.
És elvileg már 15-20 fok lesz, ami szintén jó hír.
Bár talán már itthon is kezd majd meleg lenni, amit érzek is a levegőben. Olyan jó érzés nagyokat sétálni sőt régi zenéket hallgatni is jól esik.
Hangolódok lelkileg is az útra.
Egész nap nincs más dolgom, mint olvasni, zenét hallgatni és csak úgy lenni.
Rengeteg erőt érzek magamban, aminek egy részét most olyan dolgokba fektetem, mint spanyol szavak, vagy államvizsga tételek. Igen, mert Kriszti átküldte a véglegeseket és az első öt közös tételt már ki is nyomtattam, összesen 40 tétel van, úgy tervezem, hogy minden hónapban ötöt fogok átvenni. (Vajon mennyire tudom betartani ezt? Azt figyelembe véve, hogy mit műveltem idegenvezetés záróvizsga előtt. Igaz bátorságom biztosan nem lenne ahhoz, hogy államvizsgán is ugyanezt meg merjem csinálni, de itt megérte. Büszke vagyok a teljesítményemre, a 97%-os szóbelimre meg még inkább)

Egyetlen egy dolgot érzek most nehezebbnek, az elköszönést. Bár már pár emberrel megvolt a búcsúzkodás,nem volt könnyű. Eddig az volt bennem, hogy megyek ki, de az a része, hogy ahhoz innen el kell mennem, nem tudatosult. Tegnap Viki hívta fel rá a figyelmemet. Azóta érzek kis szomorúságot, ugyanakkor annyira várom, mint eddig talán semmit.
Azzal a döntéssel, hogy elvégzem az idegenvezető tanfolyamot, elindítottam valamit magamban. Először is a felismerés, hogy magam miatt kell megtennem elsősorban, hiszen ki kell nyitnom magam, hogy igazán láthassanak az emberek és ennek ez a legjobb módja, hogy kiállok azok elé először is, akik tudják, mik a gyengéim, mitől rettegek és remegve előadom nekik, mit láthatunk a Hősök terén vagy a Budai várban. Aztán egy idő után minden elkezd alakulni, formálódni szép lassan. akkor már nem kell a feles, hogy meg merjek szólalni. Egy idő után hangom lágy és bársonyos lesz, mint a hétköznapokban, nem lehet majd érezni ha el-el csuklik. És napról napra több erőt gyűjtök ezáltal. Végül pedig Santiago lesz az én óriási nagy segítségem abban, hogy megtaláljam önmagam és az erőt, ami bennem lakozik.