nem

Nem sikerül megvalósítanom semmit az eddigi "újévi fogadalmaimból". Amik tulajdonképpen nem is fogadalmak, csak amolyan elhatározások akartak lenni, hogy pontosan merre is tovább ebben az (utolsó?) évben.

Bár én nem hiszek benne, de sokan mondogatják, hogy decemberben eljön a világ vége. Ebben én nem hiszek, ahogy szerintem a maják sem. Mindenesetre a dolgok jelen állása szerint annyira nem is bánnám, mert másfél hónapja már annyira rosszul érzem magam, hogy nem szeretném áttolni a következő évre vagy évekre ezeket a fájdalmakat.
De ez is hülyeség, amit írok, mert a gondokat, akárhová is jutunk, vinni fogjuk majd magunkkal. Csak jelenleg a fájdalom, amivel küszködök olyan erős bennem, hogy ilyen és ehhez hasonló értelmetlenségeket mondat és csináltat velem.

Azt hittem, hogy majd ezután a csodálatos Quimby-Kiscsillag szilveszter után változik valami. Úgy is éreztem, ott akkor, a Quimby koncert után éjfélkor, hogy el tudom engedni, vagyok elég erős és felül tudok kerekedni a dolgokon. Most viszont úgy tűnik, mégsem.

Az év eddig eltelt 5 napját sírással töltöttem, ami teljesen ellentmond annak, amit megfogadtam. De egyszerűen nem tudom koordinálni, nem tudok parancsolni magamnak, hogy elég. Mert olyan mély fájdalmak törtnek fel a bensőmből, amit képtelen vagyok elfojtani. Egyszerűen sírásra késztet, már ha csak rágondolok. És elkezdtem gondolkozni, hogy ez már hónapok óta így megy. Néha jobban leszek, aztán megint a padlón fetrengve találom magam. Sokszor nem is sírva már, hanem zokogva.

Lehetséges, hogy depressziós lettem, bár magam sem tudom, miért. Lehet, hogy a magány okozza, lehet, hogy az űr, amit maga után hagyott és amit nem hiszem, hogy valaha is be tud tölteni valaki vagy valami.

Igazából meg sem érdemlem. Most értékelek át dolgokat. Látom magamat utólag kívülről és elszörnyedek magamon.Csak azt kapom most, amit megérdemlek.Túlzás nélkül mondva ezt, persze!