felébredni (?) álomból.

Szól az új Parov Stelar album, kinn, benn, a fejemben és körülöttem.
A sziklákon ülve, a hullámokat figyelve, a leszálló repülőket számolva.
Kellemes érzés lenni, ismételten rájöttem.
Jó érzés a másnaposság utolsó szikráit kiűzni a napsütésben ülve, 1 kis doboz colával.
Közben nagy mosolygások között visszagondolni a tegnap estére.
Örülök, hogy megismerhettem ezeket az embereket, akik körülvesznek itt.
Tegnap volt a Vlad születésnapi partyja egybekötve Arturo kb. 5. búcsú bulijával. Nagyon jó este volt.
Hiányozni fog nekem Arturo és a közös spanyol gyakorlások, a beszélgetések zenéről, irodalomról, történelemről vagy politikáról.
Az este végén kért nekem egy számot a bárban, a Light my fire-t a Doors-tól és azt kívánta hozzá, hogy találjam meg azt aki tényleg fel fogja lobbantani azt a bizonyos tüzet, de úgy igazán.
Azt hiszem ilyenekben mérendő egy igazi, jó barát.
Nina és Csilla elkezdtek sírni, mikor odaadtuk Arturonak az ajándékunk. Arturo pedig nagy mosolyogva csak annyit mondott, lányok, én ma már annyit sírtam, hogy többet nem tudok, adjatok a ti könnyeitekből, aztán egy-egy ujjával letörölt egy-egy könnycseppet mindegyikük arcáról és magára kente. Azt hiszem ennél jobban nem is lehetne kifejezni a szeretetét.
Tényleg fantasztikus este volt.
Olyan este, amelyiken kiderült az is, hogy hogyan tovább. Novemberig Mallorca, Lanzarote után.
Boldog vagyok.