nem mondom, hogy elég

Csak szépen csendben, nyugodtan elengedek bizonyos dolgokat, úgy, ahogy azt a jóskönyv is megmondta.
Dolgokat, melyeket nagy változásként éltem meg életem elmúlt pár hónapjában (kint,Lanzaroten), de amiket talán nem kellett volna beengednem az életembe, legalábbis nem ezen a szinten.
Vannak dolgok, amiket megtagadtam régen. Ezeknek a létezését csupán el kellett volna fogadnom, nem magamévá tenni őket teljesen.
Meg kellett volna tanulnom felszabadítani a bennem rejlő fölösleges és formálásra váró energiákat jól, megfelelően kihasználni, nem pedig mások kárára bomba robbanásokat létrehozni velük.

Először, egy ideig tetszett nekem ez a sok, több fajta változás, de aztán rá kellett jönnöm, csak ártok vele önmagamnak is. Hiszen az hagyján, hogy sebeket ejtek másokon, de ami legrosszabb, hogy önmagamat is megsebzem vele, és ez mindennél rosszabb, ugyanis ismét ott vagyok, ahol előtte.
Bezárult világban éltem és fájdalmas volt ez a fajta életvitel, mint ahogy most is fáj új életem minden egyes mozzanata. Fáj, hogy ilyen lettem, hogy megbántottam másokat, hogy nem tudtam elfogadni, az attól még szeretet, hogy nem olyan formában jut el hozzám, mint ahogy nekem kellene. Fáj az is, hogy emberek bíztak bennem és én magam voltam az, aki elvezettem őket odáig, hogy elveszíthessék bennem megmaradt hitüket.
Nagyon fáj, hogy volt egy életem, amit 4 hónap alatt sikeresen darabjaira törtem, mondván, hogy megfékezett élet, telve elfojtásokkal.
De bármennyire is fáj, most le kell zárnom ezt, és a mostani új életet is, és helyet kell engednem valami újnak, valami letisztultnak, amiben talán helyet kaphat szélsőséges énjeim egy-egy mozzanata, de az is lehet, hogy semmi sem. Meglátjuk!