feltámadtam, köszönöm Garbage!

Hihetetlen, de tényleg sokkal jobban érzem magam most, hogy lehiggadtam egy kicsit és nem kapaszkodok görcsösen szar munkákba. Úgy döntöttem, inkább ne legyen semmi addig, amíg nem érzem magam jól és nem érzem úgy, hogy pontosan ez az a munka, ami kell(ene) nekem.

Így hát most pihenő időt tartok, mert mióta hazajöttem (bár már igencsak közelít az 1 hónaphoz az itthon tartózkodásom) nem volt megállás (család, közös programok, munka keresés, rohangálás ide-oda, ingázás Győr és Pest között...). De most végre kicsit megpihentem.

Bár ez az elhatározás kissé nehézkesen született meg, de első lépése az volt, hogy úgy döntöttem, elmegyek a Pozsonyi Garbage koncertre. És utólag visszagondolva óriási nagy hiba lett volna, ha ezt kihagyom.

Ebben az évben ugyanis 2 lemezt tudnék mondani ami számomra tökéletesre sikerült, és ebből az egyik a Garbage, a másik meg az új HS7.

A Garbage albumról még anno a Campus Online-os korszakomban írtam is egy cikket, ami kissé csapongó lett és akkor egy kis időre le is álltam az írással, most pedig nem is nagyon lenne hova írnom már, de remélem, hogy nemsoká létrejön az, amit tervezgetünk és akkor megjelenhet a koncertbeszámoló is, mert hihetetlen erejű koncert volt vasárnap este Pozsonyban.

Azt hiszem Shirley Manson az egyike azoknak az énekesnőknek, akik a férfiakat megszégyenítő dominanciával rendelkeznek. Egyszerűen nincs jobb szó rá, uralják a színpadot és minden más megszűnik arra a bő 2 órára.
Talán Németh Juci lenne az, akihez hasonlítani tudnám, ha magyarokat kéne felhozni példának. De itthon sajnos még eléggé más a helyzet, még mindig férfi uralom van a színpadon, hiába van nekünk Bocskor Bíborkánk, Péterfy Borink és Senank is,nem tudják átvenni úgy a színpadot, mint például Juliette Lewis, vagy az előbb említett Shirley Manson. Egyedül Németh Juci az, akinél látszik még ez a fajta tűz.

Mert egy rock zenekar esetében nem elég az, hogy ha az énekesnő, mint nő van jelen (legalábbis szerintem). Mert persze, nagyon kedves és megnyerő tud lenni a nőiesség és a báj, de karakán vezéregyéniség kell a rock zenében. Olyasvalaki, aki úgy tud vezetni, mint egy Anthony Kiedis vagy, ha itthoni vizeken evezünk, akár egy Lovasi András vagy egy Kiss Tibi.

Egy szóval Shirley Manson oda tette magát Pozsonyban, ahogy az egész Not your kind of people turné alatt tehette Európa többi részén és a tengerentúlon is.

A show egész ideje alatt izzott a színpad, és bár a pozsonyi színhely inkább csak egy kisebb - magyarországi viszonylatokban véve vidéki - klubhelyiségnek tekinthető, a zenekar profi, telt házas arénákhoz mért előadást produkált.
Mert a jó zenekarnak nem az számít, hogy mennyien vannak a koncerten. A jó zenekar ugyanúgy játszik 10 vagy 10.000 ember előtt is; vér profin és lelkiismeretesen.

Azt hiszem, ma már rendkívül nehéz megélni a zenéből és - főleg itthon - az egy lábon állás szinte lehetetlen is, de azt például kétlem, hogy a Garbagenak ne menne.
Mióta megjelentek a színen, töretlen népszerűségnek örvendenek.
Lázadnak, egyediek (mind hangzásban, mind megjelenésben) és ezzel nagyon sokat adnak nekünk is.

Már az első alkalommal, mikor meghallgattam az új lemezt, rá kellett jönnöm, hogy megénekelték és megzenésítették az életemet, mindent, amit érzek vagy gondolok.
Azt, hogy picit más vagyok, mint a többség. Ami nem biztos, hogy feltétlenül rosszat jelent, de mindenképpen eltérőt.
És továbbra sem érzem rosszul magam tőle, csak azt tudom, most már, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Még rengeteg ilyen Beloved Freak létezik rajtam kívül.

Itt pedig a koncert set listjét olvashatja az, akit érdekel: http://www.setlist.fm/setlist/garbage/2012/atelier-babylon-bratislava-slovakia-5bdaef60.html

én és a Garbage dob, a koncert után