Magyarország, én így (nem) szeretlek!

Az utolsó 4 hetem munka kereséssel telt. Voltak aktívabb és kevésbé aktívabb időszakok benne. Jelentkeztem szinte bármilyen fellelhető pozícióra a turizmus- vendéglátás keretein belül, legyen az alsóbb vagy felsőbb rendű pozíció, de ma jutottam el arra a pontra, hogy már tényleg NEM érdekel, elegem van. Elegen van Magyarországból, ebből az élhetetlen szarságból, ami itthon van.

A mai napon már a fejemhez vágták azt is, hogy nem elég amit eddig elértem, ez még mind kevés, egy kávéházi felszolgáló munkához????!!!!
Ez vicc, komolyan mondom.
(Félek, hogy ennek a bejegyzésnek nem lesz se füle, se farka, mert nagyon erős indulatból írok. De muszáj kiírnom magamból, mert úgy érzem, hogy rögtön felrobbanok a méregtől).

Persze azt tudom, hogy nem elég, hogy még rengeteg mindent el kell érnem az életben, hogy olyan munkám lehessen, amilyet igazán szeretnék és hogy ehhez rengeteg lépcsőt kell megjárni, hegyeket megmászni és annál is több szakadékot átugrani.
Igen egy olyan munkáért valóban megérné, ahol használhatnám is a tudásomat és be tudnám bizonyítani, hogy képes vagyok rá.

Hát ma elmentem 1 kávézóba, mert már annyira elegem volt abból, hogy nem találok munkát, gondoltam talán oda majd felvesznek, hiszen tanultam vendéglátást, dolgoztam pincérként, pultosként és baristaként is, tudom, hogy kell kávé italokat készíteni, használtam kávégépet, tudom hány shot espresso kell egy latteba, egy capuchinoba, vagy egy mochaba. Ezenkívül tudom milyen az, amikor az embernek sietve kell jó munkát végeznie, mert több méter hosszú sor vár kiszolgálásra.
Hát a mai napon mindezt még csak nem is hagyták, hogy elmondjam.
Az a hülye picsa (már elnézést) belenézett az önéletrajzomba, szerintem 1 szót se olvashatott el belőle, de mindegy, miután kijelentette, illetve kérdőre vont, hogy mit is akarok én itt ezzel? Azt hittem, lefordulok a székről. Azért egy kis kávézóban nem ezt várná az ember reakcióra, mikor látható, hogy dolgoztam már ilyen helyen, van mellé szakirányú főiskolai végzettségem, beszélek nyelveket, és még sorolhatnám.

Nem önmagam fényezéséről van itt most szó nyilván, hanem arról a hihetetlenül nevetséges rendszerről, ami Magyarországon működik.
Arról, hogy elvárják, hogy 3 éves kávéházi tapasztalatom legyen, amikor másfél éve még bőven suliba jártam. Ráadásul mindezt a legnevetségesebb fizetésért persze. Sajnos már nem hallhattam, vajon mennyi fizetés jár az embernek ezen a csodálatos helyen, de sejtem, hogy havi 100.000-nél nem több.

Hát ezért mondom, hogy hihetetlen ez az ország, mert egyáltalán nem becsülik meg a fiatal munkaerőt, csak lehúznak minket anyagilag, akárcsak a turistákat.
Éppen tegnap beszélgettünk erről egy orvossal, hogy vajon minek jönnek ide a külföldiek, ha folyamatosan ott verik át őket, ahol csak tudják az állítólag vendégszerető és oly nagyon kedves magyarok?

Ez volt a 3. esély amit Budapestnek adtam az elmúlt másfél évben és úgy érzem óriási hiba volt részemről, mert csak az időmet pazaroltam itthon.
Sok fiatal jóval hamarabb elhatározza, hogy ő meg sem próbálja itthon. És valójában nekik van igazuk, mint például a Zsuzsinak, aki még az itthoni egyetemeket félredobva is, inkább külföldre ment. Nekem is hamarabb kellett volna, de szerencsére talán még mindig nem késtem el semmivel.

Mert ugyan minek is maradnék itthon, amikor nem csak, hogy esélyt nem adnak nekem a bizonyításra, de még belém is taposnak, sőt minden önbizalmamat elveszik?
Különben is, azt hiszem elmondhatom azt, hogy hála Istennek, olyan végzettséget szereztem, ami külföldre való, itt értékelni sem tudják.

És éppen tegnap olvastam el egy hasonló cikket egy fiatal szociológus lányról, aki szintén hasonló helyzetben volt.
Engem is, bármennyire vonz az itthon, a Budapesti életem (ami szinte már nincs is), a családom közelsége és a barátok (akik szintén külföldön vannak vagy lesznek nemsoká), nem tudok tovább itt maradni, mert lelkileg teljesen kikészít ez a tehetetlenség, hogy nem kellek sehova.

És ha kimegyek újra Spanyolországba, és hogy ha néhány napnak vagy hétnek el is kell telnie ahhoz, hogy munkám legyen, még úgy is megérte, hogy elindultam az ismeretlenbe.
Mert én itt tovább nem maradok, sajnálom, de nem!
Még akkor se, ha most úgy tűnik, a külföld menekülés és a könnyebb út, mert én az élhető utat szeretném, és ha ez azzal jár, hogy el kell költöznöm, akkor el fogok költözni.
Ha Magyarország ki akar rekeszteni, én nem fogok kapálózva könyörögni, hogy ne tegye, ugyanis külföldön sokkal szívesebben fogadnak, és még ha eleinte nem is fizetnek meg úgy, mint egy hazai munkaerőt, de még így is 3-4-szer jobban kereshetek és ami még ennél is fontosabb, hogy legalább adnak nekem esélyt.