Szeretem a 13-as számot, szerintem szerencsés, bárki bármit is mond. És érzem, hogy ez egy jó év lesz. Főleg mert páratlan és azok az éveim mindig valahogy sikeresebbek meg szerencsésebbek. Bár nem panaszkodhatok a 2012-es évemre se, hiszen rengeteget utaztam és tapasztaltam, a Del REY-nek köszönhetően. Ezen kívül jutott bőven koncert és fesztivál is. Rengeteget írtam és végre elkezdtem interjúkat is készíteni. És a sok külföldi munka ellenére tudtam azért időt szakítani a családomra is.
Már a tavalyi év végen útnak indultam megint, és a szilveszteremet már Spanyolországban töltöttem. Igaz, hogy nem sok embert és helyet ismerek még itt, és az első napok valamint az utazás utóhatása még mindig kifáraszt, úgyhogy még az éjfélt se tudtam megvárni és elaludtam Hiperkarma koncert nézése közben. Kettő körül arra ébredtem, hogy már 2013-ban vagyok. De azért nem volt rossz ez az este így se, egy üveg rosé bor és egy halom édesség társaságában. Sötétedéskor még lementem sétálni a partra, és hallgattam a hullámokat. Köszönetet adtam azért, hogy megint itt lehetek a tengerparton, és hogy tavaly is annyi időt tölthettem csodálatos helyeken. Remélem ez idén is így lesz majd.
Fura, hogy ma van az első szabadnapom, de már alig várom, hogy holnap legyen és újra dolgozhassak. Pedig egyáltalán nem volt rossz ez a szabadnap. Korán kelés, séta a városban és a parton, fotózás és újévi mise délben (ahol is rájöttem, hogy az annyira ráérő és türelmes spanyolok ölni tudnak egy-egy ülő helyért és fellöknek téged, anélkül, hogy mondjuk bocsánatot kérnének. Itt kezdek rájönni, hogy azért elég bunkók a spanyolok. Vagy lehet, hogy ez csak az országra vonatkozik, és a szigeteken mások?!) aztán a playa egész délután, amíg csak sütött a nap.
Elég jó érzés így kezdeni egy évet, hogy már január elsején topban napozok. Csak annyi zavaró tényező van, hogy rengeteg a galamb, sajnos a tengerparton is, ráadásul mind fehér, én pedig rosszul vagyok tőlük. Ezért örülök, mikor néha megjelennek a sirályok, nagy csoportokban és elijesztik a galambokat. Ezért még jobban kedvelem őket.
Ebben az eddigi 3 munkanapban sikerült rájönnöm arra is, hogy azért én szeretek a turizmusban dolgozni. Mindig, mikor kijövök Spanyolországba dolgozni, egészen feléledek a munkában. Egyrészt, már tudom nagyjából a dolgok mikéntjét, szeretek idegen nyelven kommunikálni, szeretem ha kedvesek hozzám a vendégek és szeretem, hogy egyre magabiztosabb vagyok, ami segít az önbizalmamnak.
Remélem, hogy ebben a 2 hónapban nagyon sok mindent fogok megtanulni még és Lanzaroten könnyebb dolgom lesz recepciós pozícióban elhelyezkedni. De ez messze van még úgyis. Először még jön a Laci meglátogatni, már csak 2 hét és végre együtt lehetünk pár napot. Néha el se tudom hinni! Addig meg dolgozom majd folyamatosan, hogy hamarabb elteljen és persze felfedezem a környéket még.
No hay comentarios:
Publicar un comentario