elvágyódás

Annyira szeretek Spanyolországban dolgozni. Egyelőre el sem tudom képzelni máshol a szakmai életem fejlődését. De most nagyon egyedül érzem itt magam.

Tudom, Lanzaroten majd más lesz, sokkal jobb, mert ott lesz a Laci és ott amúgy is, valahogy mindig otthon éreztem magam, már az első perctől kezdve (főleg mert a feltételek is jók voltak). Itt pedig azért is érzem magam kissé elhagyatva, mert a munkán kívül nem találom a helyem. Nincsenek barátaim, akikkel el tudnék járni ide-oda. És bár általában a hotel szobákban is jól tudom érezni magam pár nap után, ezt a pici és sötét szobát nem sikerült megszeretnem, de még megszoknom se. Visszagondolva a San Antonios szoba volt a legjobb, tágas, világos. De a Mallorcai szobáimmal sem voltak gondok, mert otthonossá tudtam varázsolni őket. De ez a mostani valahogy nem megy. Túl pici ahhoz, hogy jól érezzem magam benne. Nem szeretem a szobatársamat és nyomaszt az együtt lakás. Talán a Doors plakát ad egy kis életet a helynek, de sajnos nem sokat segít.

Pár hete pedig folyamatosan beteg vagyok, ami ilyen körülmények között még rosszabb és szinte elviselhetetlenné teszi az itt létemet. Emiatt különösen honvágyam van, bár jelenleg amúgy is azzal küzdök. Szeretnék otthon lenni, a meleg és vidám szobámban, a plakátjaimmal, az indiai párnáimmal, a közös fotókkal és Manóval az ölemben. Jelenleg annyira fáj mindenem, hogy egyedül egy jó forró leves tudna meggyógyítani, amilyeneket Nani csinál, vagy Manó dorombolása tudna valamit enyhíteni a fájdalmon. De jobb híján fájdalomcsillapítókkal helyettesítem őket, egy meleg vizes palackkal és sírással, amikor már elviselhetetlennek érzem a fájdalmat.

Hát most ezért hiányzik nagyon Magyarország és az otthoni életem. Tudom, hogy otthon képtelen vagyok munkát találni, de most akkor is haza vágyódom.

Hiányzik Pest és a pesti szobám is, a Lovasi óriás plakát, a teraszomon való pipázgatások a rosé borokkal, a pálinka íze és Pamacs settenkedése mindenhol.
Hiányoznak az illatok, a forró teák, még a büdös 3-as metró is. A koncertek, jaj, a koncertek nagyon hiányoznak! Különösen a téli időben egy koncert a legnagyobb lelki válságomból is ki tud húzni, legalább egy kis időre. Mit meg nem adnék most egy Kiscsillagért… Hiányzik a téli Budapest, és a nyáriba már bele sem merek gondolni; ZP, Gödör, Park és Sziget.

És hiányzik nekem Győr is, a győri szobám, különösen a jellegzetes illata, amit talán senki más nem érez rajtam kívül (nekem a lakás összes többi szobája ugyanolyan illatú, de az az egy szoba olyan más, az enyém!), Indiai bolt és Nag Champa füstölő keverék illata. Hiányzik a ColorStar plakát és a szoba minden egyes pontja, amely megannyi emléket takar.

Hiányoznak Anyáék, a közös ebédek, pálinkázások és beszélgetések, sőt most még a vasárnapi viták is. Hiányzik minden! De hát mindig ez van, amikor külföldre jövök. Otthon létem alatt pedig elvágyódom valahová.

Ady Endre: Föl-föl dobott kő c. versét juttatja ez eszembe hirtelen.

A tökéletes élet számomra Magyarország és Spanyolország közötti ingázásokból, Laciból, családi ebédekből és koncertekből állna. De sajnos, egyszerre mindent nem lehet megélni.