évösszegzés folytatódik

Hol szokott elromlani egy év?
Állítólag még Szilveszter estéjén, legalábbis azt mondják sokan, és hogy ez csak néphiedelem lenne, kezdek benne egyre inkább kételkedni.
3 éve Ádáméknál egy nagyon pocsék Szilveszterünk volt, és a következő évben szakítottunk is.
2 éve volt talán életem legjobb Szilvesztere,  a lányokkal a Nagyvárad téri lakásban iszogattunk.
Ági hozott egy nagyon finom pálinkát, nekünk meg volt cranberry vodka meg még szerintem nagyon sok más is. A lányokat megleptem egy-egy koncertbelépővel és négyen (Ági, Fruzsi Kriszti és én) elmentünk a Barba Negrába, és az óévet Quimbyvel búcsúztattuk, az új évet pedig Kiscsillaggal köszöntöttük. Bárcsak minden Szilveszterem ilyen jó lehetne!
Tavaly pedig félredobva mindent, december 28-án leléptem és Benidormba költöztem, mert hát legalább egy kicsivel közelebb kerülhettem a Lacihoz. A Szilveszterem ugyanolyan magányos mint az azt követő 2013-as évem. Hiperkarma koncertet néztem 1 üveg rosé borral és hagymás-tejfölös chipssel, és még éjfél előtt el is aludtam.

Az év elején Benidormban töltöttem, amire vegyes érzelmekkel gondolok vissza. Szakmai fejlődés szempontjából nagyon jelentős volt ez a 2 hónap. Hiszen a munkatársaim nagyon rendesek és segítőkészek voltak velem és úgy éreztem rövid idő alatt nagyon sokat fejlődök, se az angol se a spanyol tudásomat nem kifogásolták és én is azt éreztem, nagyon jól megy mindkettő.
Szerettem a munkát és szinte rosszul is éreztem magam, ha szabadnapom volt, mert valahogy mindig inkább dolgozni akartam. Nem volt társaságom, hiszen gyakornokok se voltak ott, csak az elmebeteg szobatársam, aki egyszer beszívva rámfeküdt, mondván, hogy az ő ágyába nem mehet, mert ott már hullák alszanak.
Így hát bulizni se nagyon jártam el. Csak 1-szer voltam egy Foo Fighters tribute koncerten a munkatársaimmal. Persze hívtak többször is, de csak ennyi jött össze az egészből.
José Manuel-el nagyon jó volt együtt dolgozni, állandóan a zenéről beszélgettünk és hihetetlen gyorsasággal repült az idő ilyenkor. Raquel minden héten kölcsönadott nekem egy spanyol könyvet, és mindig csinált nekem szója tejes kávét, előtte nem is tudtam, hogy milyen finom.
A főnököm, Patricia pedig eddigi munkás életem legjobb főnöke. Soha nem találkoztam kedvesebb és szimpatikusabb felettessel még. Szomorú volt, hogy ilyen rövid időre mentem, és én is az voltam, mert csupán Laci miatt akartam visszatérni Lanzarote-ra.
Patricia mindig úgy intézte, hogy a hétvégéim szabadok legyenek és ezért sokat jártam kirándulni is. Bejártam a környező kisebb- nagyobb városokat és gyönyörű épületeket, tengerpartokat, hegyeket és tájakat láttam.

Márciusban visszatértem Lanzarotera, és akkor még azt hittem, itt fogok élni, talán jó sokáig, Lacival persze. De nagyon hamar rájöttem, hogy ez nem így lesz, hogy kár volt magamat odaadni és mindent félredobni egy totálisan instabil dologért. Mert hát hogyan is hihettem azt egy együtt töltött este után, hogy nekünk van közs jövőnk?
Hogy dobhattam félre mindent ezért?
Visszatértem a San Antonioba, annak ellenére, hogy Dasha látni sem akart.
De a dolgok végül valahogy úgy alakultak, hogy mégsem az étterembe kellett mennem, hanem a recepcióra. Ahol aztán rájöttek, hogy mennyit fejlődtem ez alatt az idő alatt, amíg távol voltam.
De aztán jöttek a pofonok, elsőként Lacitól, a legnagyobb. 1 hónap ittlét után ráunt az egészre, és közölte, hogy neki erre már nincs szüksége és otthagyott.
Életemben nem fájt így még semmi nekem. Hogy csak így eldobjanak... Persze nem mondom, hogy minden rendben volt meg tökéletes és rózsaszín felhő, de azért ilyenre nem számítottam.
Sosem voltam még így összetörve, sosem kellett még ennyi darabból újraépítkeznem.
Ha Cristina akkor nem lett volna, nem tudom, hol vagyok most. És mégis, néha olyan kegyetlen voltam hozzá, pedig mennyit segített...
Hogy az áprilist túléltem, az ő keze munkája. A sok nevetés, vacsorák, playa, jet ski, vásárlások és még sorolhatnám.
De valamiért megint elborult az agyam és nem érdekelt senki és semmi, csak a Laci. Minden méltóságomat félredobva fogtam magam és visszakönyörögtem magamat hozzá.
Aztán ő annak ellenére, hogy tudta pár héten belül elmegy, belement a dologba.
Éreztem, hogy nem vagyok már olyan fontos a számára, mégis, kellett valaki itt, messze az otthonomtól, akire támaszkodhatok.
Amikor elment, már nem is érintett annyira rosszul. Még távolról is észrevehető volt, hogy furcsán viselkedik, én pedig bosszúból egy baráthoz fordultam, és Giuliano-val töltöttem az ittlétem utolsó napjait.
Persze a szerződésemet is Laci miatt rövidítettem le, mert azt gondoltam, ha én is hazamegyek, majd együtt lehetünk. Nem így lett, és ezt én sem akartam.

Július elején hazamentem. És utólag már nem is bánom annyira, mert nagyon jól éreztem magam otthon, ez a 2 hónap olyan szinten feltöltött!
Sokat jártunk a Balatonra, Pestre, koncertekre, Szigetre, és sokat beszélgettünk, fröccsöztünk és pálinkáztunk.
Még mindig van az énemnek egy nagyon erős "magyar" oldala, aki sosem tudja elengedni Magyarországot, nem azért mert nem meri, és fél a távolságtól, ezen ugyanis már rég túlléptem, hanem azért, mert be kell vallanom, hogy nekem még mindig a mindenem Magyarország, és Budapest, és minden, egyszerűen minden. A koszos 3-mas metrótól kezdve, a gasztronómián át, a kultúrális életig, minden.
És nem azt mondom, hogy nem szeretem a külföldöt, mert nagyon szeretem, ez tény! És imádok utazni is és új helyeket, embereket megismerni, de sosem fogok tudni Magyarországtól elszakadni!

Aztán az otthon töltött idő után ismét visszajöttem a San Antonioba, Lanzarote-ra. Most végre "agenda" nélkül. Nem volt semmi hátsó szándék benne, egyszerűen csak nyelveket akartam még tanulni, fejlődni, és utazni.
Aztán ideértem, és ami eddig több-kevésbé ott lappangott bennem, most kitört belőlem. Tudatosult bennem, hogy a Georgival akarok lenni, és itt kezdett szépen minden újra összeomlani.
Otthon 2 hónap alatt "felépültem", kezdtem végre igazán jól lenni, szabad voltam, független és boldog. Itt pedig minden leomlott újra, a védelem, amit felépítettem és a józan ész helyére is bejött valami más, nevezhetem szerelemnek is akár.
Lassan már 3 hónapnyi tépelődés után sem tudom, hol tartunk éppen.
Közben visszatért Martina is, a negatív energiák, amiket magával hozott, óriásiak.
Új szobatársam is lett, akivel nem kommunikálunk, és még a ruháimat is lopkodja.

Úgyhogy most itt tartok. 2 nappal 2013 vége előtt mit tudok felmutatni, mit adott ez az év?
Miben fejlődtem? miket tanultam meg? Hova tartok?

Nem tudom, hogy hova tartok, de innen el, a 2013-as évet szeretném kitörölni az emlékezetemből. Életem talán legrosszabb éve volt, óriási csalódásokkal.
Ennyire megtört még sosem voltam.
Vannak célok aszemem előtt, de mintha ahelyett, hogy közelednék feléjük, állandóan csak távolodok.
2014-et tiszta lappal szeretném kezdeni. De ehhez egy szép december 31. kell.
Az mindegy, hogy az este hogyan végződik, az a lényeg, hogy egy csodálatos napot szeretnék az év utolsó napjára, hogy visszagondolva legalább emiatt azt mondhassam, na, mégiscsak megérte ez az év.