ma ilyen kérdések foglalkoztatnak

Néha elkap egy olyan fura érzés, hogy kedvem lenne szembeköpni magamat.
Vagy inkább úgy mondanám helyese(bbe)n, hogy a 3-4 évvel ezelőtti énem köphetné le a jelenlegit, vagy a jelenlegi a 3-4 évvel ezelőttit.
Annyit változtam és annyi minden változott, hogy már nem érdekelnek régen imádott dolgok. És ez megijeszt. Nem dobban meg a szívem, ha a Kiscsillag van a tv-ben, vagy ha egy (régen ? ) általam kedvelt zenekar lép fel és épp szabadnapom van és épp rá is érnék elmenni.
Néha megijeszt ez a változás, mert nem érzem azt, hogy igazán ismerném azt az embert, aki vagyok, akivé váltam, akivé tett a külföld.
Nem tudom eldönteni, hogy amiket még a mai napig személyiségem részeinek tartok, tényleg azok maradtak, vagy úgy elkoptak mint a koncertre járás?

Pedig nem utáltam meg a zenét, ami annyit adott éveken át és még ma is.
De nem vágyom rá, hogy eljárjak, és hogy minden dalt 1000-szer agyonhallgassak.
Inkább olvasok hetente 3-4 könyvet és nézek filmeket, meg sorozatokat, hogy fejlődjön a nyelvtudásom.

De mi van, ha ezek a dolgok nem is voltak olyan erősek bennem? Mi van ha nem is voltam igazán önmagam, ha most ilyen könnyen búcsút tudok mondani nekik?
És most vajon önmagam vagyok?