Csak az a baj, hogy néha ki kell nyitni, akkor is, ha nem akarom.
Ki kell nyitni, hogy lássam, mennyire szar most épp.
Hogy lássam, mennyi most a küzdelem, és azt, hogy nem találom a helyem.
Hogy elveszítettem fontos embereket.
Hiába fájnak, ezek által legalább átértékelem a helyzetem.
Fájnak, mert nem véletlenül riadok fel az éjszaka közepén az álmomból, nem hiába vagyok nyugtalan, stresszes, és sokszor beteg is.
Valami mindig van, ami felbolygatja a nyugalmat, valaminek mindig lennie kell, ez már-már törvényszerű.
Hiú ábránd lenne csupán a a nyugalom, a ZEN, a most JÓ állapota?
No hay comentarios:
Publicar un comentario