őszintén

Remélem, hogy el tudok jutni odáig, hogy örülni fogok a holnapi napnak. Hogy szívből, minden féle rossz érzés nélkül örülni fogok nekik.
Miért érzem azt, hogy nem megy?
Miért van bennem rossz érzés, ha tudom, hogy én még nem erre vágyom, hogy én még nem ebben vagyok?
Miért zavar a szingliség, ha nem is tudok kapcsolatban létezni?
És legfőképp, miért tartok itt 28 évesen?
Anyáék ilyenkor már házasok voltak, én pedig 1 éves.
De az én életemben semmi ilyen biztos pont nincs. Van egy munka, talán lesz a mesterképzés.
Vannak az utazások, az újra csak külföld felé kacsintgatás, de semmi jel arra, hogy megállapodnék.
Mindent magamnak csinálom, magam alakítom, mégis, amint b verzió mellett döntök az a-t siratom.
Jó lenne ketté szakadni, és egyszerre lenni két helyen, egyszerre élni két életet és semmit se megbánni.
De egyelőre jó lenne csupán örülni, igazán örülni az ő boldogságuknak, anélkül, hogy a keserűség szikrája megjelenjen bennem vagy, hogy a gombócokat le kelljen gyűrni a torkomban, mikor a sírás fojtogat.