bomlik

Halotti lepel súlyaként

Nehezedve vánszorog

Az idő, én holt turistaként ácsorgok,

S hagyom lelkem könnyét, testemen átfolyjon.

Üres parton állva, várom

Sorsom beteljesülését, csupán csak lázálom,

Hogy szívedben feltámad

Irántam a részvét.

Vadul zakatol ólomsúlyos fejemben

Az álom, képzeletem tára nyitna

Felé egy kiskaput, de e képzet többé

Már nem tér vissza.

Elveszve ott, legbelül, darabokra szedve

Jajveszékel elmém még ép darabja

Nem bírja elhagyni, bárhogy is akarja

De sorsa beteljesül, ő is megbomlik, hiába maradna