Eszményképeidet, akár a várfalakat
Lerombolják most lelkem katonái
Száz könnycsepp hullik
Útjuk visszavezet a múltig
Ott küzdenek majd veled
Most már ujjaink is távol
Vannak egymástól s te bárhol
Jársz is, nem emlékezel
Többé nem fogod kezemet
Nem érinti melegsége tenyeremet
Fázom, kezemet zsebre dugom.
Forró könnyek ömlesztik el arcom
Indulok, hogy megvívjam a harcom
Ellened, egyetlen, igazi szerelem
Többé ne akadályozz meg, arra kérlek
Értsd meg, nekem így csupa kín s pokol az élet
Engedj hát szabadon
Nem léteznek látható láncok
Mégis függök tőled s rád vágyok
Mikor jössz már el?
Látod, el kell, hogy engedjelek
Önmarcangoló életet élek
Mostantól már, nélküled!
No hay comentarios:
Publicar un comentario