Két hetem van hátra a gyakorlatom elkezdéséig. Ez lesz az első olyan "igazi" munka, amit el kell végeznem. Ezek a hetek most a pihenés jegyében telnek. Erőt gyűjtök. Immunrendszert erősítek. (Bár utóbbi sajnos inkább meggyengült fázisban van most...)
Próbálom megerősíteni magam kívül, belül (testileg, lelkileg).
Próbálom megfogni az adott pillanatot és az adott pillanat szülte énemet. Hogy éppen akkor ki is vagyok.
Nagyon sok gondolkodásra késztetnek az utóbbi napok.
Rendezgetem életem filmkockáit. Kellékeim egy radír és egy ceruza. Van amit jó, ha örökre kitörlünk. De ha valami netán újra lényegessé válna, arra tessék; ott van a ceruza. És ami egyre fontosabb és fontosabb lesz, annyiszor húzom át a körvonalait tompuló ceruzámmal.
Ma hirtelen bevillant valami az agyamban; vajon milyennek látnak az emberek? vajon olyannak látja az arcom, mint én - én alatt persze azt a torz képet látom, amit a tükör mutat számomra- ? Hát nem halálosan ijesztő? A legnehezebb önmagunkat meglátni, tisztán. Ezért kell látni a belsőnket. Mert félelmetes, hogy mi akik mindenkit látunk önmagunk körül, magunkat nem láthatjuk. Épp ezért van a sok ítélkezés mások fölött, míg elsiklunk olyanok felett, mint önmagunk helyes ítélete.
Érdemes lenne ezen hosszabban elmélkedni.
És ehhez kapcsolódóan itt egy idézet:
"Beleszeretni valakibe könnyebb, mint kedvelni."
Ezt ma hallottam egy filmben, ami az emberi kapcsolatokról szól, de nem hagyott bennem különösebb nyomot, viszont ez az egy mondat iszonyatos mélységig hatolt belém, fájdalmasan kellett felismernem, mennyire igaz ez. És ez nemcsak SZERELEMre értendő, hanem mindenféle szeretetre talán. Könnyen kimondjuk, hogy szeretlek, de nem bírom elviselni bizonyos tulajdonságaid. Na nem baj, ilyenkor azt mondod, szeretlek és elfogadlak. De ha kedvelek valakit, az csak úgy lehetséges, ha nem zavarnak a tulajdonságai esetleg a viselkedése.
Bár lehet csak én látom így - szubjektív látásmód-. Mindenesetre érdekes dolog.
No hay comentarios:
Publicar un comentario