Ugyanakkor le is akarok lassulni.
Picit már unom a tanulást, de muszáj folytatni, mégis, most megállok egy picikét.
Kell a szünet. Kell a levegő. Kell az erő.
Itt a nyár. ilyenkor töltődnie kell az embernek.
De most az idő is szar -igaz most épp süt a nap, de vajon meddig tart ez?-
Pedig az embernek olyan kedve lenne kiülni a fűbe hemperegni, napsugarakat szívni a testébe, macskákat kergetni, a nyári forgatagban elvegyülni s megállni a tömeg közepén, mintha ő maga lenne az egésznek a közepe, s az emberek keringenének körülötte mint egy búgócsiga olyan lenne.
Aztán jó lenne aludni is egy jó nagyot. Aludni úgy, hogy mielőtt nyugovóra térek, le tudjam csillapítani elmémet.
Nyugodtan aludni. Úgy, hogy ne kergessék egymást gondolataim, mint kis macska a saját farkát.
Néha szeretnék fa lenni. Mert a fában ezek az érzések mind jelen vannak.
A lombkoronája viharokat, tomboló orkánokat él meg. Benne van az örök mozgásban. Míg a fa gyökere a csendes háttérben húzódik meg, nyugalomban van.
Vagy lehetnék a levegő, a levegő amit a tenger hűs hullámai hűtenek.
De lehetnék az a levegő, akit perzselnek a napnak sugarai.
Lehetek is, hiszen én magam vagyok a kettősség. S akár egy mérleghinta, egyik oldalról hirtelen a másikra billenek.
No hay comentarios:
Publicar un comentario