erő

Szeretnék most írni a bennem zajló változásokról. Hiszen rettentő régen írtam már belső folyamatokról. Inkább a külsőséget szerettem volna megragadni az utóbbi időkben.
Valami olyan intenzitású változást észlelek magamon, ami belülről indult, hogy már- már érzem a külsőségekben is megjelenni. Nagyon mélyről tör fel, egyre feljebb és feljebb.
Ilyen szintű változást nagyon régen nem észleltem magamon s körülöttem, az engem körülvevő környezetben.
Azt is mondhatnám, hogy úgy élem meg most ezt a valamit, mint a főhősök a regény vége felé a katarzist.
Hihetetlen, hogy az ember a fájdalmaiból tud a legtöbbet tanulni. Arról nem is beszélve, hogy az írás szempontjából is kedvező. Mivel én sosem tudtam akkor írni, ha boldog voltam. Azt az ember szereti megélni, de formákba, szavakba minek öntse? Azáltal veszítene az értékéből. Így hát sose tettem. Vagy ha mégis, nem adott vissza annyit, mint azok az írások, amiket fájdalmak, lelki sebek, sérülések idején alkottam.
Ma június 21-e van. 3 hét és 23 éves leszek. Nagyjából azt mondhatom, hogy ennyi idős koromra megértem. S megértettem néhány jelentős folyamatot körülöttem és az életben, az én életemben is.
Az utóbbi két napban néhány - bár inkább rengetegre cserélném ezt a szót - sértés hatására elkezdett kialakulni bennem valami. Először csak arra gondoltam ez puszta védekezési mechanizmus, egy nagy fal, a sértések ellen. De tegnap este rájöttem, hogy teljesen másról van szó.
Először egy apró cseppnek éreztem az egészet, mely percről percre is képes nőni.
Egyre nagyobb lett és szétáradt a testemben; az erő. Igen, rájöttem, hogy hatalmas mértékű erőt gyűjtöttem össze pusztán két nap alatt és pusztán annak a hatására, hogy negatív kritikák ütötték a fülemet, amelyek nagy része tán nem is igaz, mégis amely most arra ösztönöz, kerekedjek felül. Kerekedjek felül a sértéseken, azokon az embereken akik nemhogy egyenrangúnak nem tekintenek magukkal, hanem képesek teljesen lealacsonyítani és eltiporni, csak mert nem vagyunk egyformák.
Talán felesleges is tovább ragoznom a dolgot.
Tudom, hogy most egy rendkívülikreatív időszak előtt állok. És minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy bizonyítsak/bizonyíthassak.
Nem másoknak.
Magamnak.
Amit eddig nem tettem meg. Hiszen másokért volt minden.
Többnyire olyanokért, akik aztán ködbe vesztek.
Csak túl sokáig tekintettem a homályba és nem vettem észre mi, ki, kik várnak a fényben ezalatt.
Hogy mi vár rám.
Most már tudom.
Köszönöm!