23.

Mindig is vonzódtam valamiért a 23-as számhoz.
A szerencseszámok közé szokták sorolni, úgymond. Szeretem azért is, mert ha összeadom a számjegyeket, ötöt kapok. S az ötöst is szeretem.
De vajon miért?
Azért szeretem, mert az iskolában már 7-8 éves korunk óta arra ösztönöznek minket, azt sulykolják belénk, hogy ez az amit el kell érnünk,ez az a maximum, amit muszáj?
De mi van ha valakinek csak három megy, vagy még csak annyi se, mondjuk kettő?

Már vagy 4 napja, hogy betöltöttem a 23. életévemet. Nem éreztem különlegesnek ezt a napot se, mint ahogy pár éve már nem sokat jelent számomra ez a nap, minthogy megint körbeért az óramutató.

Szeretem azokat az éveket, amikor az életkorom száma páratlan szám. Vajon miért? Talán azért, mert az az év is páratlan volt, amikor születtem? Vagy mert a páros számok mindig valami befejezettséget mutatnak s így még azt érezhetem, hogy van időm tenni valamit, valami nagyot, valami igazán maradandót?

Igazából teljesen mindegy. Nem is kell rá a magyarázat.

Az furcsa egyébként, hogy sosem voltak konkrét terveim. Vagy ha voltak is, félig légvárak voltak és az első szellő által összedőlt minden.
Most úgy vagyok, hogy szeretnék terveket. Például az előttem álló évre.
De félve jelentem ki ezt, mert nagyon lusta vagyok én ehhez.
Olyan dolgokat kellene felvázolnom, amiket 360 napot belül végre kellene hajtanom és ez ijesztő. Ijesztő, mert sosem szerettem a határidőket. Olyankor mindig húzom- halasztom a teendőim és a végén olyan kapkodásban török ki, hogy végül is elrontok mindent.

De most talán másként lesz ;

-jó lenne januárban lediplomázni
-jó lenne, ha végre sikerülne úgy megtanulni angolul, ahogy szeretnék
-jó lenne külföldön szerencsét próbálni
-jó lenne több emberben már nem csalódni
-jó lenne növelni magamban az erőt
-jó lenne kitartóbbnak lenni
-jó lenne határozottabban érvelni
-jó lenne továbbtanulni
-jó lenne regényt írni
-jó lenne zenélni
-jó lenne igazán élni


Most, hogy leírtam ezeket, látom csak be, nincsenek még konkrét terveim a jövőmmel kapcsolatosan.
De hagyni fogom, hogy kialakuljon bennem, hogy pontosan merre kanyarodjak el.

Július 14.-e nem úgy sikerült, ahogy arra számítottam. De megkaptam helyette 15.-ét - és az ötös szám végül mégis szerencsét hozott- . Ki tudja 14.-e mért nem sikerülhetett. Talán az égiek ott fen így látták jónak.
De 15.-e megtöltött örömmel, mámorral, boldogsággal, hangos nevetéssel, szerelemmel, spanyol szavakkal.
Eltörölt mindent, ami fájt. Eltörölte a csalódásokat, a keserűséget, a kétszínű emberek mocskolódó szavait.
Már minden lepergett rólam.

Most már szabad vagyok és még több helyről töltekezhetek.
Talán ez lesz az utolsó ilyen nyár.
Aztán meg kell próbálnunk felnőni.
Pedig no quiero crecer