sábado, 23 de abril de 2011

30 nap

Csupán 30 napom, azaz 1 hónapom van hátra itt Santiagoban.
1 hónap múlva ilyenkor már készülődök a Milánói gépemre és ki tudja milyen érzelmekkel leszek tele.

Tegnap éjjel hiába szerettem volna, nem bírtam elaludni és most nem azért, mert csökkenő Hold volt (olyankor ugyanis mindig nehezebben alszom el, rám nem a Telihold van ilyen hatással).
Először elkezdtem zenét hallgatni és mikor az sem segített csak néztem a plafont háton fekve és akkor jutottam az elhatározásra.
Valamin most azonnal kell változtatnom. Hiszen itt vagyok már majdnem 3 egész hónapja és mégse hoztam ki szinte semmit ebből az időből. Ezért képzeletben felállítottam egy listát, amihez tartanom kell magamat, amíg még kinn vagyok. A cél az, hogy minél tartalmasabban töltsem el az utolsó egy hónapot, hogy mikor hónapok vagy évek múlva visszatekintek, elmondhassam ; igen, ezért megérte!

A legfontosabb célom egy bizonyos kővel van, amit Magyarországról hoztam magammal, szimbolikusan, minden otthoni sérelmemet és fájdalmamat jól belerejtve.
Ezt a követ ma szeretném elvinni Szent Jakabhoz és otthagyni nála az összes rossz érzésemet, ami a kinti létemet is körüllengi nap, mint nap.
Szeretnék megszabadulni a rossz energiák fullasztó ölelésétől és elszakadni azoktól, akik miatt ez az energia felhő vesz körül.
Szeretnék olyan helyekre eljutni még, ahol eddig sose voltam és minden rejtett zugát lencsevégre kapni a városnak.
Szeretnék készíteni egy tapasos albumot, tele különböző tipikus spanyol ételekkel.
Szeretnék kimenni az esőbe és szarni rá, hogy megint esik. Szeretném ilynkor az Utállak, Galícia helyett azt mondani, én így szeretlek, Galícia!
Szeretnék minél több spanyolt elsajátítani és elszakadni minden hétköznapi gondolattól és gondtól egyaránt.
Szeretnék kávézni napsütéses teraszokon vagy eső esetén forrócsokit inni egy sötét bárban.

Tisztában vagyok vele, hogy ennyi idő kevés lesz arra, hogy megváltsam a világot itt.
De ki akarom hozni a maximumot a hátralevő időből és valamiért biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog!

1 comentario: