esernyő

Mikor a szakadó esőben sétálgattam haza felé, úgy döntöttem írnom kell most már erről a Galíciai időjárásról is egy blog bejegyzést.
Amikor süt a nap napokig (ami itt sajnos nem heteket jelent, 1-2 napokat), az embernek tényleg az az érzése, hogy Spanyolországban jár. De aztán jön az esős időszak, ami többnyire kétszer annyi ideig tart, mint a száraz, napos.

Az itteni embereknek talán nem akkora gond az eső folyamatos jelenléte, de engem eléggé tud frusztrálni. Jó formán az ember sosem indulhat el otthonról az esernyője nélkül. Így hát nem is csoda, hogy az egyetemi csomag szerves része volt a megérkezésünkkor az USC-s esernyő, amit persze azóta se nyitottam ki, mert az majd egy szuvenír lesz és viszem haza dísznek.

Egyébként itt még az eső is olyan más, néha el se tudom már képzelni, hogy otthon is tud e ennyi na meg ilyen durva mód esni. Kétlem!
Tulajdonképpen úgy esik, hogy közben süt a nap, sokszor csupán egyetlen aprócska felhő van az égen, amúgy kék az ég, hét ágra süt a nap, de te persze, hogy az alatt a felhő alatt állsz és szarrá ázol még esernyővel is.
Épp ezért úgy érzem teljesen felesleges volt az Erasus irodásoknak ajándékba adni ezeket az USC-s ernyőket, mert csak egyszer nyitod ki és a szél kettétöri, amúgy meg úgyis hamar átázol 4 oldalról, úgy ahogy kell, elölről, hátulról meg két oldalról, telibe. És akkor már olyan mindegy, hogy a fejed vizes e vagy nem. Az összképen ugyanis rontani már úgyse fog.
Azt is megfigyeltem, hogy téli és tavaszi esők között is vannak különbségek. Most tavasszal ez az eső nem is eső, inkább nyári zápor. Érezni az illatából. És érezni azt is ahogy fokozatosan hűti az aszfaltot, érezni a perzselődést.
Na ezt a részét mondjuk szeretem. Ilyenkor kedvem is támad messzire dobni az esernyőt és énekelni egyet.
Itt ugyan ki nézne engem furának érte?