örökre

Már lassan két hete Magyarországon vagyok, de úgy igazán otthon érzet csak szombaton alakult ki bennem.
Ami az otthon után a legjobban hiányzott Magyarországról, az a koncert. Február óta nem is voltam olyan igazi, jó koncerten. Amik Santiagoban voltak, többnyire ülős vagy szörnyű koncertek voltak, legtöbbször gallego vagy portugál nyelven.
Ezért jó érzés volt elmenni a Belvárosi fesztiválra, még ha csak egy napra is.
Az államvizsgára való készülés közben nagy felüdülést jelentett. Bár féltem, hogy ez a fél napos kiesés majd gátol abban, hogy igazán jó eredményt érjek el, mégis sikerült.

Azt gondolom, hogy az, hogy az államvizsgán ilyen jól szerepeltem, több oknak is betudható:

- már Santiagoban is nagyon tudatosan készültem, és minden nap tanulgattam, olvasgattam a tételeket a Belvis vagy a Bonaval parkban.
- abban a városban olyan szintű pozitív energiákkal és érzetekkel teltem meg, ami töltőleg hatott ezekre a hetekre is, itthon.
- tudom, hogy Szent Jakab velem volt ma
- és velem volt Szent Antal is
- életemben ez volt az első olyan vizsgám, ahol tényleg bizonyítani akartam, legfőképpen önmagamnak, ami sikerült is. Hiszen azt kaptam, amit kértem. Köszönöm!

És ezek mellett azt hiszem, nem sikerülhetett volna ilyen jól ez a vizsga, hogy ha nincsen ott az a szombati Kiscsillag koncert, Lovasi és Lecsó hülyéskedése, a lányok, a tombolás, a kék- zöld- lila koncertfoltok és a fájó torok.
Azon az estén annyira feltöltődtem, hogy ha meghallok egy kiscsillag számot azóta bármikor, minden porcikám beleremeg és nem bírom abbahagyni a mosolygást.
Na ez az, amiért nem tudnám elhagyni Magyarországot örökre.
Szombaton úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok. Otthon éreztem magam, olyan volt ez mint egy szívélyes üdvözlet, névre címezve, nekem.