Keith

Nagyon régen nem írtam már blog bejegyzést filmről. Bár az az igazság, hogy nem is nagyon néztem mostanában filmeket, amiket meg mégis, azok egytől egyig említésre se méltóak.

Pedig általában tudom, melyik lesz a jó film. Elég 1 pillanat töredéke is, akár már a cím alapján, vagy a fotó magával ragad és onnantól tudom, ez a film többet fog jelenteni, mint gondolnám.
Na hát a Keith egy ilyen film volt. A filmbuzi.hu-n találtam rá ma este, és bár nagyon fáradt voltam úgy éreztem, ezt a filmet még ma meg kell néznem. És most itt ülök fél egykor. Tisztában vagyok vele, hogy holnap fél 8-kor fel kell kelnem, hogy rekord mennyiségű tételt megtanuljak, és azt is tudom, hogy az alvás ma sem fog menni, hiába érzem fáradtnak a testem, ez a film olyan dolgokat indított el bennem, amik nem hagynak majd nyugodni.

És itt szeretném leszögezni, nem Máté, ez abszolút nem egy romantikus film volt.
Számomra először az an Education-re hasonlított, de ez a film váratlan, katartikus és talán azért fogott meg ennyire, mert tudok párhuzamokat vonni a saját életemmel.
Ott a megszokott, a biztonságos, előre eltervezett élet vagy a kiszámíthatatlan, életvidám, ugyanakkor rövid ideig tartó intenzív boldogság.
De nem, ezek a szavak méltatlanok ahhoz, amit a filmnek sikerült elkapnia az életből. Olyat fogalmaztak meg, ami csak nagyon kevés embernek sikerülhet.
És igen, számomra kevés olyan film van, ami megfog, egy - egy mozdulattal, cselekedettel, zenével, hangulattal, tekintettel. De ez most olyan volt.
És csak ültem a sötétben, mikor legtöbbször amint vége a filmnek, lépek is ki a lejátszóból. De most nem. Csak ültem és a könnyeimen keresztül néztem a fehér sorokat ahogy gördülnek felfelé a feketeségben és örültem, hogy végre egy jól esőt sírhatok. Ez nagy könnyebbséget jelent. Végre olyan hatás ért, ami felszabadított bennem sok stresszt és fájdalmat ugyanakkor engedett tisztán látni és szabadnak lenni.

10/10 kétségtelenül!