ÁLom

Az utóbbi időben gyakran előfordult, hogy a valóság elől az álmaimba menekültem, akárcsak Amélie.
Kialakítottam magamnak egy barátságos, melegséggel és szeretettel teli világot, és arra vártam, mikor jön el újra az este, hogy végre lecsukhassam a szemem és visszatérjek ebbe a vágyott világba, ahol minden jelenet az én elképzeléseim szerint alakul.
Csodálatos tájakon járok, szerető emberekkel vagyok körülvéve.
Koncerteken vagyunk, tengerparton napozunk, vörösbort iszunk, az élet dolgairól filozofálunk, szenvedélyt, intenzitást élünk át.
Sokat veszekedünk, hiszen ilyen módon ki tudjuk élni felesleges energiáinkat, és ez később nem fog felemészteni minket.
Szenvedélyesen szeretkezünk minden éjjel, vagy nappal, ahogyan a kedvünk tartja.

Jó érzés volt az utóbbi heteim így tölteni, de tegnap este fordulóponthoz érkeztem. Rájöttem, hogy többé nem akarom ezt, nem akarok minden nap végén álomba menekülni, szeretnék ébren lenni és megtapasztalni a valóságot. Szeretném tényleg átélni ezeket a megálmodott vágyakat. annyi hónap elfojtás után tegnap este végre újra feltört belőlem, ami már ott lappang lassan egy éve. Egy hatalmas sikoly formájában. Tudom, csak annyit kellene tennem, hogy kiengedem a hangom és addig üvöltök, amíg a tüdőm bírja szusszal. Az fog ugyanis mindent megoldani. Mert hiába nem fordítok figyelmet valamire, attól az még ugyanúgy bennem van, s a figyelmetlenségemnek 'hála', felemészt, ahelyett, hogy felemelne.
De ilyen ráébredések mindig kellenek, anélkül csak egy helyben toporognék és toporzékolhatnék a vágytól.