tízmilliószoros nap van ma!

Ráadásul az idei év utolsó ilyen napja van.

Ma lehet igazán teremteni. És valóban, milyen érdekes, hogy épp egy ilyen szép este előzte meg ezt a napot.

Több, mint két órán át hallgattam Kardos-Horváth Jánost, ahogy énekel, a barátaimmal lehettem végre, rosé fröccsöt ittam és egy kis időre megfeledkezhettem minden rossz érzésről, amik mostanában annyira nyomasztottak.

Igen,tegnap este végre érezhettem azt az Önmagamat, amit annyi ideje már, ilyen-olyan okból kifolyólag elnyomtam magamban. Érdekes egyébként, hogy minden alkalommal, mikor lehullik rólam egy álarc vagy jelmez, kicsit én is összetörök és teljesen sebezhetővé válok. De szerencsére, most időben sikerült megtörölgetnem a sebeket.

Azon a ponton, ahol most állok, minden olyan jónak tűnik, sok lehetőséget látok magam előtt. Embereket, akik szeretettel fogadnak be maguk közé, akik megtanítanak arra is, hogy vannak idők, mikor önmagunkért kell dolgokat megtenni. De tanítanak az önzőség kiküszöbölésére is. Ezeket az embereket most be kell engednem. De ahhoz, hogy ők beléphessenek, néhány embert el kell engedni,nem is igazán hely hiány miatt, inkább, mert most éppen más idők járnak, nálam is, náluk is.

Erre is jó ez a nap, a megerősítésre, a helyes döntések meghozatalára, a rossz érzések nélküli továbblépésre. Éppen ezért teremtenünk kell ma. Igen, mert ez egy közös dolog. Mindenkinek teremtenie kellene ma, hogy jó változások érhessenek minket.