vége

Ma lezárult a Costa Coffee-s időszaka az életemnek.
Nem sokat, csupán nagyjából 4 hónapot vett igénybe.
Ez a rész teljesen összekapcsolható a budapesti életem kezdetével. Minden nehézség és bonyodalom benne volt, ami a kezdeteknél kell, hogy legyen.

Az tény, hogy egyáltalán nem volt olyan vágyam, hogy huzamosabb ideig dolgozhassak itt, de mégis váratlanul ért, hogy azonnal tovább kell lépni.
Mióta megtudtam csak ülök és nézek magam elé. Nem tudom felfogni, számomra hihehetlen, milyen emberek vannak. És jól tudom, kb. az emberek 99%-a ilyen. Én meg, ha így folytatom tovább, naívan, jóhiszeműen, akkor még az ilyen lealacsonyító munkahelyeken is így fognak bánni velem.
Na, azt már nem!

Ez a dolog arra volt a leginkább jó, hogy észhez térítsen; Úristen! De hát én nem is akartam itt lenni 4 hónapon keresztül. Ha tudnák, közben hány másik helyre pályáztam. Nekem nem vágyam, hogy kávézóban dolgozzak. hogy 10 órákat álljak naphosszat, minimál bérért.
Épp ezért nagyon örülök egy részről, mert a fájdalom amit okoztak nekem ezzel, meg fog erősíteni és jobb dolgokra leszek képes, talán lassan eljutok oda is, hogy olyat csinálhassak, amit tényleg élvezek is.

Bár ma, mikor közölték a hírt, megszólalni se tudtam a döbbenettől és a fájdalomtól, mégiscsak köszönettel tartozom. Tényleg adtak egy lökést, mert már kezdtem elkényelmesedni ebben a helyzetben. Pár nap és teljesen tisztán fogom látni az egész helyzetet. Addig meg még 1 kis szomorkodást megengedek magamnak, úgyis most búcsúztatjuk el a gödör klubot is. De nem baj, talán ez is a legjobbkor van. Egy hétvége a kedvenc zenekarjaimmal, csak segíthet.