waterfront.

Tegnap a Corvintető-s ColorStar koncerttel már picikét elbúcsúztattam erre a kis időre Budapestet.

Mióta felköltöztem ide, szeptember végén, a ColorStar volt talán az egyik legmeghatározóbb dolog itt, Budapesten. Azóta talán 10 koncertjükön is voltunk Gödörben meg Corvintetőn. Többnyire Fruzsi társaságában, mint tegnap is.

Sokszor megfordul a fejemben a gondolat, hogy vajon tényleg örökre el kellene menni Magyarországról? Az lenne a megoldás?
Néha el is jutok odáig, hogy azt mondom, igen! De aztán elmegyek egy koncertre, meghallok egy magyar zenekart és máris másként gondolom.
Egyszerűen képtelen lennék itt hagyni az országot örökre, mert a zenei élet teljesen ideköt.
Nagyon jól érzem magam ebben az országban, annyi minden sikerül, csak a munka területén van valami gát, valami, ami miatt még mindig nem sikerül megfelelő munkát találnom. De hátha majd idővel ez is változik, hátha én is változok, mert mi van ha ez a baj, ha én csinálok valamit rosszul?!

Akárhogy is van, ez az utazás is változtatni fog a dolgokon rendesen. Rengeteg új dolgot ismerek majd meg, új tájakat, szokásokat, embereket, mentalitásokat, sorsokat.

Lassan el kell kezdenem tudatosan készülődni is, hiszen lehet, hogy 10 nap múlva már gépre is szállok. De egyelőre még csak a lelki készülésre van erőm. Most még képtelen vagyok fogni magam és 30 kilónyi ruhát és emléket kiragadni a már nagyjából berendezett Pesti kis életemből és elcsomagolni újra.
Ez a része még most is megvisel, pedig 1 éven belül ez már a 3. Spanyol utam és a 4. költözésem, mégis mindig újra előjön az izgalom, a félelem, az ijedtség bennem.
Ugyanakkor azt is tudom, hogy amikor már össze lesz pakolva mindenem és indulásra készen állok, a félelem elszáll majd és a helyét csupa jó érzés veszi át. Jó érzés, mert tudom, hogy ez az amire vágyom most. És tudom, hogy szükségem is van rá.