L.

Az hogy újra Spanyolországban vagyok, sok mindenre rávesz. Például arra is, hogy újra elgondolkozzak bizonyos dolgokon, vagy esetleg elkezdjek végre valahára gondolkozni. Mert túl egyszerű volt az elmúlt néhány hét és hónap. Sosem gondolkoztam, mert tudtam, hogy fájna. Ezért csak sírtam, ha úgy adódott és igyekeztem felejteni, felejteni és felejteni. És mire volt jó mindez? Most hogy közelebb vagyok, minden újra a régi.

Minden őrá emlékeztet, meglátok egy Coronita sört és rá gondolok, kávézom és ő jut eszembe, vaníliás cigit szívok és eszembe jut, hogy utolsó este közösen szívtuk. Eszembe jutnak a közös villás reggelik és már a kedvem is elmegy miatta az evéstől. Éjszakánként egyedül ülök az apartmanban, mert hogy is lennék másként, mikor egyedül vagyok? Teljesen egyedül vagyok és akarom ezt a magányt most. Mert ez most magány is, nem csak egyedüllét.

Hiányzol, hiányzik Famara, hiányzik a robogó, az a pár ébren töltött éjszaka, a hajnalig tartó szeretkezések, hiányzik a mosolyod, a hangod, a szemed, a kezed, hiányzik, a hajad és utálom, hogy nem túrhatok bele, és hogy nem csókolhatlak meg. Hiányzik, hogy nem beszélünk és utálom, hogy nem beszélünk. Utálom, hogy gyenge voltam, utálom, hogy megbántottalak.

Nem tudom, hogy mit akarok. Nem tudom, hogy merre tovább. Közelebb vagy egyre távolabb? Igazából mindegy is, eddig is ott voltál bennem, csak a fizikai távolság és a sok egyéb dolog elnyomták az érzést, ami most erősödött fel igazán bennem.

És egyáltalán nem bánom, hogy most ezt kiírom magamból és azt sem, hogy bárki elolvashatja. Örülök Mallorcának, mert fontos dolgokra döbbentett rá már most, 5 nap alatt. Elsőként erre. Sikerült rájönnöm ennyi idő után, hogy mi a szerelem. Mert nem az, amit eddig annak hittem. Teljesen más, valami olyasmi, amit csak nagyon kivételes esetben érezhetünk meg. Csak megvan az esélye, hogy elmegyünk mellette, a nem minden arany, ami fénylik elvét élve, másba kapunk bele.