A jobbik részem

Írni akarok az együtt létről!

Mert egy nyaralóhelyen a legrosszabb egyedül lenni, ahol mindenki a párjával vagy a családjával van.
Kedd délután, bár esett az eső, mégis sokan kimerészkedtek az utcára. Kézenfogva mászkáltak vagy csókolóztak az eresz alatt.

Bár akkor még mi is együtt voltunk. A zuhogó eső elől a híd alá menekültünk, aztán a sziklákon ülve söröztünk.
Tudtam, hogy ezek az utolsó órák együtt, de valahogy nem akartam elhinni. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy aznap este az ő gépe felszáll, nekem meg még 2 hónapot itt kell maradnom.

Ez a probléma ezzel a mindenhol léttel, hogy lelkileg nem lehet bírni. Elég pár nap vagy egy hét és máris kötődsz valakihez. Azért lehet ez, mert messze vagy az otthontól, a családtól és mindentől ami ismerős a számodra. Ilyen esetekben sokszor egy kapcsolat a legjobb megoldás az egyedüllét enyhítésére. Mert talán még ngyobb odaadással és toleranciával viseltetsz a másik iránt.

Persze elképzelhető, hogy otthon, normális körülmények között talán ki sem alakulna egy ilyen viszony de ez mind nem számít, mert a távollét formálja őt is és engem is. Ezért találhattunk rá egymásra. Ennyi elég is az egymásra hangolódásra.

Minden egyes hely mást hoz ki a személyiségemből, és semmit sem szabad megbánnom utólag. Sem a választott helyet, a munkát vagy az embereket, akik körülvettek, mert mint megtanítottak valamire.

A barátok az értékeimre tanítottak.
Csilla arra, hogy mennyire egyedi a személyiségem és a stílusom, amit nem szabad elnyomnom mások kedvéért.
Nina arra, hogy teljesen őrült vagyok, de nincs ezzel semmi baj.
Vlad világított rá arra, hogy teljesen alábecsülöm magam és ezáltal megadom magam, alárendelődök az erőszakos emberek akaratának.
Mihail kimondta azt, amit még soha senki ezidáig: hogy okos vagyok, művelt és szép is.
Végül a Chilei fiúk, Giuliano és Lucho arra tanítottak, lazuljak el, próbáljam könnyebben kezelni az életet.

A külföldi párkapcsolataimból szintén sokat tanulhattam.
A Danival való viszony megtanított rá, hogy ne adjam fel önmagam senki kedvéért, ne akarjak mások kedvéért annak látszani, aki nem vagyok és fogadjam el, hogy vannak dolgok, amik egyszerűen nem működnek.
A Laci tanított meg arra, hogy térjek vissza az útra az ösvényekről. Valamint felnyitotta a szemem és végre láttam, hogy az emberek telve vannak rosszindulattal. De talán, ami az ő részéről a legfontosabb, felhívta a figyelmem rá, hogy ideje lenne rájönni mit is akarok az élettől.

De mindenki közül Martin tanított meg a legtöbb dologra.

Szeretnék írni erről úgy igazán, nem csak amolyan nagy vonalakban. Mert ez az egy hét többre tanított meg, mint 2 otthon eltöltött év.
Talán a legfontosabb, hogy megtanultam elfogadni önmagamat. Elfogadom, hogy olyan az alkatom, amilyen. Hogy mindenki 17 évesnek néz. Hogy vicces vagyok és jó érzés velem lenni. És a legeslegjobb az egészben, hogy valami olyat mondott, amit még sosem hallhattam ezelőtt. Olyan dolgot, amit az ember csak akkor hall, ha idegennyelvűvel van párkapcsolatban és angolul kommunikál. Szóval már azt is tudom, hogy sweet az angol akcentusom.

Mindig azt gondoltam, hogy soha az életben nem fogok tudni intim kapcsolatot kialakítani idegennyelvű fiúval.Főleg, mert még a magyar kapcsolataim is tele voltak gátlásokkal. És most nyilván nem fogok ide részleteket írni, hogy ez Martinnal hogyan oldódott fel és miben nyilvánulhatott meg, de annyi biztos hogy életem egyik legintenzívebb és legközvetlenebb hete volt.
Ahol semmi sem számított, nem voltak gátlások, tabuk és ki nem mondott gondolatok.

Azt hiszem sokkal jobban szeretem az angol nyelvű kapcsolatot, hiába a szép magyar nyelv, nekem ez sokkal többet adott.
A sok zene, a gyertyafény, a füstölők, a rum és a bor, a sok nevetés és a 'What are you doing?'.
Az egésznek kissé olyan érzetet ad ez, mintha vele vesztettem volna el a szüzességemet. Talán ő volt az első igazán nagyon meghatározó. Mert nem az eltelt idő a mérték.

Nagyon várom a közös utazásokat, Pestet, Prágát, Pozsonyt és Bécset.
Mert jelenleg úgy érzem, valaki útra vált belőlem; a jobbik részem. De kissé engem is jobbá tett.

a jobbik részem!