szerelmes leszek és mind belehalunk

Mert eddig még talán soha nem voltam szerelmes.

És erre a felismerésre csak most, 25 évesen (?) jöttem rá. Méghozzá egy munkatársam, Toni segített hozzá. Aki mellesleg már lassan a nyugdíjkorhatárhoz közelít és az ő elmondása szerint soha nem élte át a szerelmet, azt az igazit, ami széttép, hihetetlen magaslatokba röpít és pokoli mélységekbe taszít.
Azt mondja, a feleségébe se volt szerelmes sosem, szereti mint, embert, barátot, társat, szereti benne a nőt, de nem látja a szerelmet.
Ezen megdöbbentem és meg is rökönyödtem, mert hát hogy lehet az, hogy ennyi évet leélt valakivel, aki nem a szerelme?

Aztán belegondoltam, hányan mennek tönkre olyan házasságban, vagy kapcsolatban, amely szerelemnek hitt talaj nélküli kövekre épült. Sőt, hányan vannak úgy, akiknek még ennyi se jut?
Vajon ezek az emberek találkoztak az életük során azzal aki az igazi lett volna?
Talán elsétált mellettük az utcán?
Talán egymásra mosolyogtak a közértben?
Talán még ennyi se történt.

A beszélgetésünk éjszakáján elkezdtem agyalni a dolgokon és realizálódott bennem, hogy bizony még én sem voltam szerelmes sosem.
De talán még önzetlenül szeretni se voltam képes. mindent csak saját önző szemüvegemen keresztül láttam.
Minden olyan volt, amilyennek látni akartam.
Semmit sem láttam igazán.
És most olyan sok minden lepereg.
Rólam a szemüveg, róluk meg a maszk, amiket én festettem fel.