lanza haza

Még nem is írtam Lanzaroteról egy érdemleges bejegyzést, mióta visszaértem. Ami főleg annak köszönhető, hogy jóval elfoglaltabb lettem, mint Benidormban voltam. Aminek örülök, csak így például ilyen dolgokra, mint blogolás, jóval kevesebb idő jut, de nem baj, mert mindennek megvan a maga ideje.

Azt mondták nekem, hogy nagyon fura, sőt talán rossz érzés is lesz majd a visszatérés a szigetre, mert hogy olyan más lesz minden, más emberek fognak körülvenni és más helyzetben fogom találni magamat. Ami persze részben igaz is, de maga a hely és az emberek egy része már ismerős. Éppen ezért nincs bennem semmi kezdeti félelem vagy tartás attól, hogy hogyan fogadnak majd. Nem kell kellemetlen kézrázásokon átesni, miközben kérdő tekintetekkel merednek rám. Már ismernek, szinte hazajöttem. Mindenki ölelésekkel és puszival fogadott, érdeklődtek, hogy vagyok, merre jártam az utóbbi pár hónapban és ez jól eső érzés.

És persze sok új ember van, de nem bánom, amíg normális szobatársam is van, nem úgy mint Benidormban a lökött angol liba.
Szerencsére most szerencsém volt, valahogy Lanzaroten mindig. A mostani szobatársam portugál és nagyon kedves. Megosztja mindenét, ráadásul az 1. szobatárs, akinek még a zenei ízlése is ugyanaz. Na nem mintha ez alatt az egy év alatt nem tanultam volna meg az alkalmazkodást, de azért jó, hogy eggyel kevesebb dologra kell ügyelni.
És itt vannak Ők, akik miatt nagyon jó volt visszatérni; Laci, akivel a legtöbb időt töltöm, Giulianoék, Alízék, és a hotel többi dolgozója, akik örülnek neki, hogy visszatértem.

Jó érzés újra a szigeten lenni, még így is, betegen, félig az ágyhoz kötve. Tényleg félig haza jöttem.