szerda

Valahogy én mindig úgy voltam vele, hogy a szerdák azok úgy igazán jó napok. Valamiért tetszik, hogy a hét közepén van és a neve is olyan frappáns. És igazából nem volt ez másként ma sem, de azért azt sem mondanám, hogy olyan különlegesen jó és szuper napom volt ma.

A tegnapi munka, a rengeteg német vendég és a nagy rohanás totálisan lefárasztott, ma pedig mentem is dolgozni már 8-ra. Mindig azt gondolom, mennyire rossz délután dolgozni, de aztán 1 nap a főnökömmel, és rájövök, mégis milyen jó. 1-1 apró beszólásával is ki tud készíteni, hát, azt hiszem, szuper érzékeny vagyok.

Persze a szobatársam ma is aludt így ki kellett mennem, nem bírtam a sötét szobában üldögélni.
Ha már kimentem, hát egyenesen a Dolomitiba, jó kis café con leche leche-t inni. Össze is találkoztam a Heniékkel, aztán még sétáltam kicsit a sziklákon. Este pedig végre skype-oltam Anyáékkal, mert ilyen is jó rég volt már, közben pedig Lacival beszélgettem, jó volt és össze meg fel zavaró és kavaró is egyben. Nem tudom, mit akar, és azt sem, hogy én mit akarok. Túl impulzívak vagyunk, döntések terén. Én most leginkább le akarok higgadni és rájönni, hogy tényleg merre tovább meg hogyan.
Talán ha legalább az egyikünk tudná, mit szeretne, könnyebb lenne, de ennyire mi nem vagyunk egyszerűek.

Én például most egy könyvet szeretnék írni, de miről, ha semmi se történik velem? A San Antonioról és a hülye vendégekről, névátírásokkal?
Hát remélem azért majd lassan ennél mozgalmasabb napok jönnek el.
A mai nap legértelmesebb része az volt, hogy ma megtanultam a különbséget a Voy a correr és a Me voy a correr között. Amíg az első azt jelenti, hogy futni megyek, utóbbi azt, hogy elélvezek. Szóval ma jót röhögtek rajtam ismét, de sebaj, így is tanul az ember, nem igaz?