Lanzarote egyáltalán nem olyan

Mint amilyennek Houllebecq gondolja (legalábbis abból leszűrve, amilyen kritikát olvastam a Campus Online-on róla).
Tény, hogy sok mindenben igaza van, és abban is lehet valami, hogy ezen a szigeten nincsen semmi látnivaló az égvilágon.
Hát persze, de aki ilyet ír, az nem nyitotta ki a szemét, amikor itt járt, vagy egyszerűen csak nem érdekli a természet, de hát Istenem, ilyen a 21. század (értelmiségi????) embere. Csak az épített örökségek, látnivalók, hatalmas épületek érdeklik. Amit itt a szigeten persze nem fog megtalálni, ergo nem lesz kielégítve az utazási motivációja, és soha többet nem is kell ide utaznia. De nem is baj, mert Lanzarote nagyon pici sziget, talán akkora lehet, mint a Balaton. Ekkora összterületre pedig - de most őszintén - mennyi látnivalónak kellene lennie?

Lanzarote a Kanári-szigetek egyik legkisebb szigete, nagyon közel van Afrikához, ezáltal a kalima, a Szaharai szél befolyásolja, arról meg már ne is beszéljünk, hogy a legvulkanikusabb sziget ez az összes közül.
Na most, vegyük a tipikus középosztálybeli magyarok esetét, akik, szerencsére az utazási szokások megváltozása miatt végre megtehetik azt, amit a németek 20-30 éve csinálnak. Végre megfizethetővé vált számunkra is, hogy ha valami egzotikusabb helyre akarunk utazni, a szubtrópusi Lanzarote szigetét választhassuk.

Persze számomra, hogy itt dolgozok, nyilván mást ad maga a sziget, mint a nyaralók számára. És le kell szögezni azt is, hogy rengeteg idős jön ide, akiknek az utazási irodák eladják a csomagtúrákat, aztán az átlagosan 70 éves korosztály heteket, sőt hónapokat is eltölt itt. És hogy miért? Mert megfizethető (az angol, ír és német turisták számára), fantasztikus klímája van (télen sincs hidegebb 15-20 fokoknál), tökéletesen ideális hely, ha valaki aktívan vagy passzívan pihenni akar. Utóbbiak számára ott van a rengeteg hotel, aparthotel és apartman.

De tényleg nem szabad megfeledkeznünk az aktív pihenőkről sem. És hogy erre egyből a legjobb példát hozhassam fel; a sport.
Évente 2 nagyobb horderejű sport eseményt tartanak itt, tavasszal az Ironman, ősszel az Oceanlava névre hallgató triatlon versenyeket rendezik meg, amire rengeteg sportoló érkezik Európa különböző országaiból és a sziget meg a hotelek dugig lesznek a profi illetve amatőr sportolókkal és a nézőkkel.

Szóval a sport itt nagyon fontos jelentőséggel bír, olyannyira, hogy én sem tudtam kimaradni belőle. Ha az ember nap mint nap látja a körülötte lévő embereket, ahogy futnak, bicikliznek, úsznak vagy csak simán edzenek, nem tud szó nélkül elmenni mellette. Persze elsőre fura volt nekem, hogy itt minek sportol mindenki? De ma már én sem tudok befejezni úgy egy napot, hogy ne csinálnék semmit. Ha épp felhős az idő, és nem tudok úszni, akkor futni megyek vagy edzeni, vagy egyszerre mindkettőt.

Az időjárás tényleg ideális a sportolásra, a környezet gyönyörű, nagyon jó érzés az óceánparton futni mezítláb, a hullámokat átszelve úszni az óceánban, megmászni a vulkánokat, leereszkedni a kráterbe, búvárkodni és még sorolhatnám.
De ami személy szerint nekem a legjobban tetszik (és ez elég erősen a barátaim hatása) az a szörfös és longboard-os kultúra ezen a szigeten. Hiába ilyen kis apró a hely, rengetegen űzik ezeket a sportokat. És semmi pénzért nem adnák fel az életüket ezen a helyen, nem költöznének nagyvárosba, mert elégedettek az itteni életükkel, a természettel, a csodálatos idővel, és a lehetőségekkel, amiket számukra biztosít a sziget.

Éppen ezért én azt mondom, hogy nem szabad Lanzarotet elítélni, inkább meg kell(ene) keresni benne a magunknak tetsző dolgokat.

Most, hogy Anyáék megint eljönnek meglátogatni, sokat gondolkoztam, hogy miket tudnánk csinálni, meg megnézni. Persze ők is láttak már egész sok mindent a szigeten, de rengeteg olyan hely van, amit bármennyiszer látunk is, nem lehet megunni.
Ilyen például a Papagayo beach, gyönyörű türkizkék vizével, a hatalmas sziklákkal és a szemben Fuerteventura partjaival.
Famara városa és partja, ami a helyi szörfparadicsom, még kezdőknek is. A vulkánokkal és a homokdűnékkel egészen különleges látnivaló.
A Timanfaya nemzeti park, és a tevegelés.
Az El Golfo és a vulkanikus eredetű kis zöld színű belső tó.
A Los Hervideros, a hatalmas hullámtörésekkel.
A sóbányák.
A Mirador del Rio és kilátója, ahonnan fantasztikus kép tárul elénk La Graciosa szigetére.
Egyszóval van mit nézni, és az ember nehezen tudja megunni mindezt. Mert egyedi és valami igazán új azok számára, akik a magyar természethez vannak szokva.
És bár sokszor én is szidom Lanzarotet, többek között a lusta brit és ír turisták miatt, de ez a sziget nem csak nekik van. Lanzarote mindenkié.

Tavaly, mikor innen hazamentem, tudtam, hogy vissza fogok még térni. És tessék, itt vagyok megint.
És bár nagyon szeretem a nagyvárosokat, a nyüzsgést, a kulturális életet, mégis megtaláltam a szépséget a természetben.
Februárban azt hittem, most már ha örökké nem is, de nagyon hosszú ideig, itt fogok élni. Épp ezért is fáj annyira, hogy megint el kell szakadnom a számomra oly kedves kis szigettől. De tudom, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk.
Számomra Lanzarote mégiscsak egy földi paradicsom.