come on baby, drive my car

Szerintem sosem hittem volna, hogy valaha azt fogom leírni, hogy imádok vezetni.
Bár még csekély az órák száma, amit levezettem és többnyire csak a rutin és a helyi gokart pályán gyakorlunk Apuval vagy az oktatómmal, de kezdem élvezni a dolgot.
Néha olyan jó érzés, mikor nem kell elfordítani a tekintetemet az útról, és a kormány pont úgy áll, ahogy kell és ahogy én akarom, a pedálokat jól benyomom, annak ellenére, hogy nem is nézek már oda, és ha még a sebességváltást is sikerül jól megoldani, hogy ne fulladjak le magasabb fokozatba kapcsolásnál vagy esetleg a fékezésnél, na hát az maga a csoda és komolyan mondom, ilyenkor valami földöntúli öröm kerít a hatalmába.
Bár nem mondom, hogy már nem félek, különösen ha az ijesztő 30-40 km-es sebességet megüti a mérőóra, de kezdek kevésbé félni, és jobban élvezem mint ezelőtt.
Már az első órán mértem az időt, hogy mennyi idő alatt teszek meg egy kört. Az első köröm volt vagy 10-15 perc, ez most már másfél percre csökkent és iszonyúan boldog vagyok tőle.
Most pedig ennek örömére meg fogok inni 1 körte pálinkát, mert eddig egész nap nem ittam, hogy délután vezethessek és hát, végül is megérte.