Furcsa volt hajnalban kelni, és szakadó esőben indulni Schwechat-ra. Furcsa volt, mert most nem én repültem. Nem én repültem oda, ahova nekem kellett volna. Nekem kellett volna odamenni a check-in desk-hez, és a saját csomagomat kellett volna feladnom, Nekem kellett volna felszállnom az Iberia Madrid-i járatára és spanyolul beszélni az emberekkel.
Ehelyett mit csinálok? Itthon maradok. Az eső szakad megállás nélkül, hideg van, borús az idő.
Nekem meg hiányzik a napfény, az óceán, a sós levegő illata.
Hiányoznak a spanyolok, a barátok, az egész kinti létem.
Mert mi maradt belőlem, ami ide köt? Semmi. Miért nem szálltam fel én is a gépre, dacolva mindennel és mindenkivel.
Emirates ide- vagy oda, jól fizető állás ide- vagy oda, nem fogják kompenzálni azt, amit Lanzarote nyújt.
Nagy hiba volt áprilisban eljönni onnan, és most nagy hiba volt itthon maradni.
Esztiék meg már kint vannak, talán épp az Avenida-n sétálgatnak, ragyogó napsütésben és 30 fokban.
És ez nekem úgy hiányzik, Hiányzik a napfény, a forró homok, a napolaj kókuszillata, a bele-bele ragadó homokszemcsék, az óriás hullámok, a café con leche leche, minden. Egyszerűen hiányzik onnan minden.
No hay comentarios:
Publicar un comentario