őszi

Furcsa, hogy így elmúlt a nyár, én meg semmi érdekeset nem csináltam, csak arra vártam, hogy vége legyen a meteorológiainak és kezdődhessen az én megszokott, Lanzarotei örökké tartó nyaram.
Úgy volt, hogy ilyenkor már bőven ott leszek a napsütésben meg a nyárban. Ehelyett én mit csináltam? Elfogadtam a 2. budapesti állásomat, holott már az elsőhöz sem volt kedvem. Hiszen nem is akartam Budapesten maradni és még most sem akarok.
Az most mellékes, hogy ez a munka biztosan jobb lesz és anyagilag meg karrier szempontjából nagy előrelépést jelenthet. (Milyen szépen meg lehet fogalmazni, hogy egy karierrista döntést hoztam).
Túlságosan előre gondolkodtam térben és időben és közben nem gondoltam bele, hogy bár e szempontokból jö döntés született, a szívem/lelkem attól még belehasad(hat).
Egyrészt, ki tudja még mennyi ideig nem látom a Georgi-t, másrészt, Lanzarote, napsütés és óceán nélkül élni, fel vagyok e készülve erre?
Én nem hiszem.
És hiába mondja mindenki, hogy majd idővel rájövök, mennyire jó döntést hoztam, én nem érzem így, sőt napról napra rosszabbul érzem magam.
Hiányzik a Lanzarotei kisvárosi életem. Nem szeretem Budapestet. Itt nekem már nincsenek barátaim és talán soha nem is voltak azok. Nem akarom ezt az életet élni. Nyarat akarok, napsütést, óceánt, mosolygó és mindig hangos spanyol embereket.
Az a baj az egészben, hogy az emberek nem gondolnak bele, hogy nekem mást jelent Lanzarote, mint nekik. Más értékrenddel vagyok és nem látom a helyemet az itthoni társadalomban sehogysem.