añoranza

Vagyis honvágy. Ezt érzem, most különösen.
2 hete jöttem haza Lanzarote-ról és olyan, mintha már évek óta itthon lennék.
Mikor kint éltem, éreztem néha a honvágyat, de most, hogy itthon vagyok, sokkal erősebben érzem a vágyat Lanzarote iránt.
Ez egy megmagyarázhatatlan dolog, az emberek nem igazán értik, csak az tudja ezt átérezni, aki már élt kint pár hetet, hónapot vagy évet.
A többieknek ez felfoghatatlan, hogy mi mit szeretünk ebben a kicsi, szeles, vulkanikus szigetben.
Mikor például itt Budapesten olyan sok a lehetőség, sok a külföldi, sok a program, stb.
De nekem ez mind nem számít.
Még Raúl sem érti meg, pedig ő spanyol. Spanyol, aki ideköltözött Budapestre, mert neki itt jobb. Ezáltal éppen az ellenkező oldalon áll, én oda mennék, ahonnan ő mindig is elvágyódott.
Napsütés, óceán, harsány beszéd, állandó mosolygás, ez nekem Spanyolország, de még inkább a Kanári-szigetek és még inkább Lanzarote.
Tegnap épp ezért volt különösen jó találkozni Andrei-el, és órákon át nosztalgiázni a régi szép San Antonio beli időkről.
Mert olyanok voltunk ott, mint egy kis közösség és mindenki ismert mindenkit, mindenki tudott mindent, ami persze olyankor rohadtul idegesítő tudott lenni, de ma már csak jó érzésekkel gondolok vissza.
Hiányzik mindenki, aki megfordult ott az utóbbi 2-3 évben.
Hiányzik az egész és különösen azért, mert Lanzarote 2 és fél éve pont egy olyan szakaszában jött az életemnek, amikor mindennél jobban szükségem volt a változásra, szükségem volt arra, hogy új helyeket, embereket ismerjek meg, hogy kiszakadjak kicsit Magyarországról és meglássam, milyen az élet külföldön, hogy megtanuljak spanyolul, hogy szakmailag fejlődjek, hogy barátokat szerezzek Mexicóból, Bulgáriából, Romániából, Hollandiából.
Hogy meglássam, hiába hiszem magam nyitottnak, zárkózott vagyok és korlátozott.
Lanzarote felnyitotta a szememet.
És különösen azért érzek most keserűséget, mert mióta hazajöttem, is fejlődtem. Szakmailag (különösen) és emberileg is.
És tudom, hogy jó most nekem itt. Jó az Emirates-nél dolgozni, mert mindennap sokat tanulok.
De azért itt van ez a keserűség, hogy a szívem ott maradt Lanzaroten és nem tudok 100 százalékosan azonosulni az itthoni életemmel és elvágyódom.
Ennek az érzésnek változnia kell, vagy elfogadom, hogy most ez az életem vagy változtatok.
Egy a lényeg, hogy Lanzarote, ami annyi csodás dolgot adott, ilyen formában sem jelenthet keserűséget, hiszen már az életem hatalmas része így is, és örökre az is marad. Őt nem vesztettem el!