írás

Nagyon furcsa érzés. Ennyi idő után visszatért belém az írás szeretete, amit olyan mélyen magam alá temettem már lassan, vagy egy éve is ,talán.
Furcsa dolgok váltották ki, megint.
Pedig már kezdtem azt hinni, hogy csökkent a lelkesedésem, hiszen sosem kaptam egyetlen olyan bíztató szót sem, ami úgy istenigazából őszinte, szívből jövő. Sosem hihettem el, hogy valami jó e vagy nem, mert az emberek már csak olyanok, hogy látszatból éldegélnek, amíg csak lehet.
Amíg lehet, hazudnak. Nemcsak másoknak, maguknak is.
Így történt az is, hogy sikerült jól becsapnom magamat, miszerint én már nem szeretnék többet az írással foglalkozni. -Persze vegyük számításba azt is, hogy elismerem jómagam is, nem vagyok egy Istenadta tehetséggel megáldott "író", de nagyon jól esik az írás, hiszen ebben tudom leginkább kifejezni magamat és az érzeteket, amik felmerülnek bennem olykor-olykor.
Valójában nagy szükségem van rá, hogy újra és újra "tollad ragadhassak".
Igazából annyi terv van bennem s sokáig azért nem mertem kiírni őket magamból, mert féltem hogy vesztek vele. Sokszor érzem úgy, hogyha kiírnám magamból azt, ami a fejemben megszületett és szép egésszé összeállt ott, akkor az már nem ugyanaz lesz. Olyan ez mintha az álmomat próbálnám leírni, úgy hogy csupán foszlányok maradtak meg a fejemben azok is talán, ha nem is mind, de hamisan.
Ennek ellenére, most érzem itt van az ideje, hogy újra nekilássak, és mindent, de tényleg mindent, a legelegapróbb mozzanatokat is megragadjam és papírra vessem.
Sokat elvesztettem már, és most utólag érzem csak meg a hiányát. De mostmár hiába kapok jobbra-balra, nem találok semmit se.
Emellett rengeteg sok hatás is ér. Annyit olvasok, mint még soha ezelőtt és most valahogy másként hatnak rám a betűkből formált szavak. Mintha mind hozzám szólnának. Néha kétértelműen s néha konkrétan; üzennek nekem.
De már mióta ezt teszik s én csak most vettem észre. Mennyi mindent elvesztegettem...
Na nembaj, sosincs késő az ilyesmihez!
Lehet, hogy csak ennyit kellett várni, hogy elhatalmasodjon rajtam ez az érzet, kellettek ezek a hatások is, meg hogy alatta formálódjak, másfele is.
Kellett a sok könyv, zene, természet, csoda. Amik még most is formálnak s ezekáltal gyüjtöm az ihletet. Már van sok, de még várok, formálom őket és magamat is.
Nem szeretnék akármit leírni.
Visszaolvasva pedig ennek is se füle, se farka.
Ezt magamnak írom.
És mégha úgy látszik, semmi értelme sincs, jó volt valamira, legalább arra, hogy majd egyszer visszanézhessem, dejó, ezt is éltem. Igen!