viernes, 6 de noviembre de 2009

ajtó

Mindig kellene valamit írnom, valami újat, valami maradandót, amire azt mondják, igen, s homályba vészve ugyan, de haloványan látni lehet majd az útat 10-20-30 vagy akár 40 év távlatából is.
Tudom, hogy ezt kell(ene) tennem, mégsem teszem.
Félek megformálni a szavakat. Félek, mert úgy érzem, elvesznek, összemosódnak és minden egyes betűt egymás után kap majd fel a szél és repíti el valahova messze, s hiába kapdosok utána, nem érhetem el. Olyan mintha kezem helyén csonk lenne, azzal kapálóznék valami után, ami már elveszett.
Épp ezért, félem az írást, mégis kívánom.
A képzeteket, melyek a semmiből alakulnak ki fejemben, kerek egésszé formálódva aztán s mégse kerülnek a papírra. Félek használni őket. Mindnek külön élete, személyisége van.
Az A betűt egy csinos 20-as, karcsú, párizsi lánynak képzelem, míg az M-et egy amolyan temperamentumos mediterrán helyről származó férfinak.
S magam sem tudom, mi sülne ki belőle, ha kereszteződne a sorsuk.
Félek megteremteni a világot, ami bennem él.
S most már, hogy írok róla, egyre több gát szakad el s felszabadulnak a gondolatok és érzések. Mintha valamivel több lennék s egyúttal kevesebb.
Mert ezáltal adok és elvesztek.
De nem biztos, hogy ez a szó szoros értelmében vett veszteség volna.
Csupán megosztom Veled belsőm egy darabját s ezáltal átadom magam neked!
Nagyon ijesztő dolog...
Mégse kellene félnem. Mire való ez? Előbbre nem visz, annyi szent.
Nehéz dolog, de mégis kell nekem. Kell, hogy írhassak. Igen, Neked!
Ki akarom fejezni azt, ami mélyen bennem van, hogy te is láthasd, van ilyen.
Van ilyen, s most itt vagyok. Kitártam a szívem, s most még csak, mint 1 nagy fiókos szekrény állok előtted, s te épp megszerezted a legelső fiókhoz való kulcsot.
Én adtam oda neked. Várlak! Kérlek nyiss ki.

1 comentario:

  1. szép...
    különösen a betűs leírás... az A-t talál a formája miatt mert olyan mint az Eiffel torony...
    én inkább csak íz-illatokat tudok társítani a betűkhöz...
    nyisd ki az ajtót, kíváncsi vagyok mitárul elénk!!
    itt vagyok hát kaput nyissatok!!!:D(L)

    ResponderEliminar