Eltelt az első hónap. Már csak három van hátra. Hogyha visszanézek, rövidnek tűnik az idő és az is. Hamar elröppent ez a néhány hét és belegondolva nem is történt semmi lényeges.
Igyekszem beilleszkedni az új környezetembe, új kapcsolatokat kialakítani, kicsit önmagammal is törődve ismerni meg azt a világot, ami itt most körülvesz.
Mikor elindultam, tudtam hogy nem reális elvárásokat támasztok az úttal és önmagammal szemben is, de úgy gondoltam inkább vágyom több mindenre, hiszen akkor nagyobb az esélye a sikernek is.
Most, hogy eltelt néhány hét és nem érzem azt, hogy valami előrehaladás is lenne, egyre jobban frusztrál a dolog. Pedig tisztában vagyok vele, hogy ezek egyik napról a másikra nem fognak megváltozni. De a türelmetlenség elkísért Spanyolországba is, nem tudom magamról levetkőzni (egyelőre).
Nehéz lépésről lépésre haladni még mindig, nehéz naponta 1-2 új szót megtanulni és nehéz felidézni őket másnap hát még egy hét múlva.
Nehéz úgy, hogy a fejemben van amit akarok mondani, de már kimondva nem látom értelmét és a spanyol nyelven el is veszíti eredeti mondanivalóját.
Mikor otthon voltam, és a konvencionális módszerrel tanultam a nyelvet, megírtam a házikat, beszélgettem a Juanjoval még minden olyan egyszerűnek tűnt. De kint úgy érzem, az otthoni stabil tudásom elveszett.
A pozitív dolog az idő rohanásával kapcsolatosan az, hogy az idő rohanása ellenére sok időm marad magamra. Rengeteget sétálok, olvasok, gondolkozom és úgy érzem, jó irányban haladok. Tudok úgy figyelni magamra ebben a városban, ahogy már évek óta nem megy otthon. Figyelem a szívverésemet, a környezetemet, az embereket, tényleg odafigyelek rájuk. Érzékenyen reagálok minden egyes gesztusra és megmozdulásra.
És ami még nagyon fontos, a testemmel is törődök a lelkem mellett. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem csábulok el pont itt. Hiszen annyi finomsággal van tele minden üzlet, legfőképp a pékségek, a panederíák. DE 2-3 hét után tudom azt mondani, hogy inkább az egészséget és a jó erőnlétet választom. Eljárunk úszni, tornázunk, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt és joghurtot eszünk. Azt kell mondjam, kiegyensúlyozott életem van itt kinn. Ugyanakkor elszoktam a spanyol mentalitást. Szeretek spontán lenni és szabad, görcsöktől mentes.
No hay comentarios:
Publicar un comentario