megérkezés-elindulás ?

Ezerféleképpen elképzeltem még Santiagoban a hazaérkezésemet és a találkozást bizonyos emberekkel.
Volt, hogy megálmodtam jeleneteket, amikről aztán tudtam, hogy úgyse fognak bekövetkezni soha.

Mégis nagyon izgatott voltam, már majdnem egy héttel az indulás előtt is. Az utolsó héten nem is nagyon tudtam aludni és már- már úgy éreztem az éjszakai pánikrohamok ismét visszatérnek. Mégis mindezek ellenére az utolsó hétre mondhatom azt, hogy talán a 3 és fél hónap legjobb hete volt, utazással, szórakozással, napsütéssel, óceánparttal. Fájt is a szívem rendesen, amiért ezt ott kellett hagynom. Galícia tájai egyszerűen csodálatosak, a sok zöld terület, a különböző óceánpartok, a sirályok hangjai és a hegyvidékes táj.
Sokszor sokféle fogadalmat tettem ott tartózkodásom alatt, de az egyetlen, amit meg is szeretnék valósítani, az az, hogy még egyszer visszatérek, ha lehet, egy éven belül, mint peregrino (zarándok). Akkor mondhatom el azt, hogy teljes volt az utazásom.

Az, hogy nem közvetlenül Magyarországra repültünk, utólag belegondolva, a legjobb ötlet volt. Ott elkezdtünk beleszokni egy másik életritmusba, olyanba, amelytől ezalatt a negyedév alatt teljesen elszoktunk. Mert Santiagoban az ember nem csak azt érzi, hogy körülöleli a spanyol mentalitás, a békesség, a lassú cselekvés, hanem mellé párosul a középkor erőteljes jelenléte is.
Olaszországban pedig már egy teljesen más világ tárult elénk, amit viszont nem tudtunk teljességgel kiélvezni, mivel bennünk volt egy intenzív félelem a hazaérkezéstől.

Nem tudnám pontosan megmondani, mi volt az amitől rettegtem, de tény, hogy 2-3 napig olyan gyomorgörcsöm volt, mint még soha.
Aztán mikor landolt a gép Ferihegyen, enyhült kicsit.
Anyáék ott vártak, már türelmetlenül, mert mi maradtunk utóljára.
Hát, ezt a találkozást is teljesen másnak képzeltem el. A képzelet helyett viszont csak a rohanás maradt a parkolóidő lejárata miatt.
Azt mondhatom, hogy semmit sem ilyennek képzeltem. Szerettem volna, ha Manó, mikor meglát odajön hozzám, a lábaimhoz dörgölőzik és dorombolni kezd. Helyette elfutott előlem.
Szerettem volna ezen a héten, a hétvégén 1-2 napot, vagy legalább órát a barátaimmal eltölteni, de csupán egyikük ért rá. Szerettem volna néhány emberrel a megálmodott módon találkozni, de a sors közbeszólt és átrendezte a fejemben elképzelt terveket.

Sokat változtam ennyi idő alatt, de sok mindenre még nem jöttem rám. Egy valami azonban már teljesen biztos: sikerült megőriznem a fiatalságomat. A többi pedig a jövőre vár.