"Ő nem a barátod, haver - mondta Skip, és hirtelen merő együttérzés lett. - Mert nem lehet a barátod. Nem számít, hogy egy turné alatt jól kijöttök egymással. Mert akárhonnan nézzük is: Dag rocksztár. Ismerheted húsz éve, a barátodnak akkor sem tekintheted. Nem igazán. Ő sosem lesz olyan értelemben vett barátod, mint Ray vagy Leon. Vagy akár Billy. Írj csak egyetlen, félig-meddig rossz kritikát róla, máris repülsz, és soha többé nem érintheted a köreit. Az effélékkel legfeljebb barátságos viszonyt tarthatsz fenn - különösen áll ez a korodbeliekre, akik akkor kezdték a szakmát, amikor te. A Dag-félékkel, akik már megtapasztaltak egy s mást, nem árt kissé erélyesebben fellépni, megőrizve a baráti viszony látszatát. És az is csak előnyödre válhat, ha a magad korabeliekkel jóban vagy, mert eljön az idő, amikor új zene jön divatba és ennek a réginek leáldozik a napja. Az ego, a limuzin és a furulyázó, csont-bőr modellek feledésbe merülnek...mert akkor jó lesz visszagondolni rá, honnan indultatok, jólesik a zenéről beszélgetni és olyan lányokkal összejönni, akik be sem tették a lábukat abba a rohadt Speakeasybe.
De akárhogy is, előbb vagy utóbb döntened kell: újságíró leszel, vagy egy gruppi a sok közül. "
(Tony Parsons: Stories we could tell)
No hay comentarios:
Publicar un comentario