2 év

2 év telt el azóta, hogy a Kispált utoljára láttam a színpadon.
Talán tudatosan vagy nem, de tegnap pont Kiscsillag koncert volt abban az időben.

Ami számomra nagyon szimbolikus értékkel bírt. Azért még így is maradt nekünk valami, nem is akármi, Lovasi-Lecsó páros, amit azt hiszem másokkal ellentétben én soha nem fogok tudni megunni. Szeretem ahogy játszanak, szeretem Lecsó gitárjátékát, a teljesen 0 hangját, és azt, hogy árad az emberből egy nagy kedvesség. És szeretem persze Lovasit is, még akkor is, ha gyakran elfelejti a szöveget, neki megbocsátható azt hiszem, ahogy az is, hogy átírja a Mol kútnál c. dalt és Eurovíziós paródiát alkot belőle a színpadon, miközben az 1. - 99%-ban lányokból álló - sor azt reméli, az öv kicsatolása után tényleg nadrág letolás következik, de sajnos nem ennyire exkluzív ez a koncert, Apa övének a csatja is fenn marad.

Nem tudnám megmondani, hogy voltam e már rossz Kiscsillag koncerten, mert mindegyik jó volt valamiért. Az első Rómer házas például örökre emlék lesz nekem, ahogy 5-en táncolunk és ennyi a koncert. A fiúk nem tudják mit játszanak, mi persze csomó Kispál számot beordítunk, de hát nem megy, Kispál nélkül kevés dal tud jól szólni. Ezért is lett a Kiscsillagnak kissé más a stílusa, ezzel együtt a közönsége is.
Ha a Kispálon megjelentek tizenévesek(mi is megjelentünk 15-16 évesen), nem voltak feltétlenül többségben, és a sok 30-40 éves ember között talán még volt ok is a szorongásra. De a Kiscsillag esetében ez másként működik. Ott van az Ábel, aki a tinilányok új kedvence lett, talán már érte megéri a lányoknak eljönni 1-1 koncertre. Persze a Kispál vége is úgy működött már, hogy az első 2 sor csak lányokból állt, de a Kiscsillagnál talán a közönség 85 %-ára igaz ez. Csupa csupa lány, amivel még nem is lenne baj, ha nem így viselkednének. Persze megértem, mert én is voltam 16 éves, és részeg és mindezt csináltam Kispál koncerten, de azért na, viselkedni mégiscsak kellene.

Én már 2 éve azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy a Kispálnak vége van, mert ebbe a mostani világba nem illenek bele.
A mostani magyar közönség jóformán meg sem érdemelné, hogy visszatérjenek és nem is szeretném, bármennyire is szép és jó lenne.
De tudom, hogy nem is fognak. Mert szerintem ez nem üzleti fogás volt, ahogy sokan, külső szemmel ítélők gondolják.

A búcsúkoncert után sokáig azon gondolkoztam, hogy miért nem tudtam sírni, hiszen már mikor tavasszal kiderült, hogy vége, sírva borultam az ágyra és az egész napom úgy telt el, pedig tudtam, hogy ők lesznek azok.
De aztán azt hiszem rájöttem valamire. A Kispál annyi mindenre megtanított, annyit vezetett és utat mutatott és úgy beleivódott az életembe, hogy talán életem egyetlen olyan zenekarává vált, ami örökre ott lesz nekem, bármi történjen is.