Rég nem írtam, és kicsit ki is vagyok.
Tegnap sikerült átélnem egyszerre életem első sikerélményét és kudarcát is az interjúztatás terén.
Rájöttem, hogy ez is mind csak azt bizonyítja, hogy milyen személyiség vagyok. Még mindig, ennyi idő után is félek az ismeretlen dolgoktól, félek lépni, félek kockáztatni, és így persze sosem érem el azt amit szeretnék.
Ugyanakkor, az előre leszervezett, biztos dolgok terén sikerrel járok.
De nem tudom, hogy jó lesz e ez így. Most akkor nekem már egész életemben ilyennek kell lennem? A saját hülye gátlásaim miatt nem fogok tudni előbbre jutni semmilyen téren? Legyen az turizmus vagy újságírás. Számomra olyan mindegy, mert sosem fogok előtérbe kerülni, egyszerűen túl gyáva vagyok hozzá.
Paradox az egész. Mivel képes vagyok rá, hogy leszervezzek spanyol zenekaros interjút, persze castellano nyelven, de arra már nem, hogy a Quimby-t meginterjúvoljam. Az első kudarc után jön valami és bumm, elszáll minden bátorságom. Még akkor is, mikor elsétálnak előttem, Tibi rám néz és azt mondja csáó, még akkor sem tudom leszólítani. És közben arra várok, hogy majd ő fog szólni?!
Naiv vagyok, borzasztóan és gyáva is. Nem lesz ez így jó.