utolsó nap Budapesten

Nem tudom, melyik napot nevezhetném ki utolsó Pesti napnak.

A tegnapot talán azért, mert azt hiszem az idei legjobb Sziget nap volt (a számomra). Az itthon töltött másfél hónapban az időm nagy részét Krisztivel töltöttem, azt csináltuk, amit igazán szeretünk, koncertről koncertre jártunk, zenéről és filmekről beszélgettünk, pipáztunk az erkélyen, hatalmas mennyiségű rosé fröccsöt töltöttünk magunkba, Gilmore Girls maratont tartottunk, és végre önmagunk lehettünk.

A mai napot talán, mert a délelőtti pár elbaszott órát leszámítva azt csináltam, amit élvezek. Szól a Stone Roses reggeltől, pakolgatok, Zsófival beszélgettem egy jót, ami már annyira kellett, annyira hiányzott és most, (igazán most) erőt adott. Plusz beszereztem a Rolling Stone interjúk c. könyvet, amit majd viszek is magammal az útra. És sikerült rájönnöm ismételten, hogy még mindig nem tudom mit is akarok kezdeni az életemmel (illetve dehogynem, csak nem merek belevágni). Hát ezért is kell most kimennem, erősödni meg minden.

De igazából a holnapi lesz az utolsó Pesti nap, igaz csak félnek számít majd.
Mikor felszáll a gépem, talán már épp a Subways fog a húrokba csapni, és ha jól számítom, éppen a nagyszínpad fölött fog elrepülni a gépem. Hihetetlen, hogy bármikor jönnek, nekem akkor kell elutaznom. De nem baj, mert lesz még rá alkalom, tudom.
Azért holnap még jó lesz egy utolsó közös ebéd Anyáékkal, úgyis rég ettem már húslevest, és egy jó ideig nem is fogok.
De azért meg kell próbálnom örülni annak, hogy megyek valami új, izgalmas felé.
Most újra süt a nap, de ettől függetlenül lesznek még könnyek a szemeimben, attól nem félek.

Akárhogy is van, szeretem az életemet, és majd csak lesz valahogy most is.